Egy busznyi tanúságtétel Međugorjeból hazafelé
Idén életemben először voltam Međugorjeban, a Mladifesten, melyen évről évre 50 ezer fiatal jön össze, vesz részt a szentmisén, szentségimádáson és a dicsőítéseken.
Međugorje Bosznia-Hercegovina Čitluk körzetében helyezkedik el, Hercegovina többségében horvátok által lakott területén. A helység nemzetközi ismertségre tett szert 1980-tól kezdve: fiatalok azt újságolták, hogy megjelent nekik Szűz Mária. Először a római katolikus egyház ezeket a jelenéseket nem ismerte el, de 2019-ben Ferenc pápa döntése nyomán hivatalosan is szervezhetnek ide zarándoklatokat.
Ez még persze nem jelentette a jelenések elismerését, mivel ezeket az egyház tovább vizsgálja, de figyelembe vették az ide látogatók által tapasztalt csodákat, az itt megélt kegyelmet, lelki nyugalmat.
A beszámolómat, vagy ha úgy tetszik tanúságtételemet pedig a hála szavaival illő kezdenem: tavaly Simon Dávid atya - akit a 2021-es eucharisztikus kongresszuson ismertem meg elhívott a međugorjei zarándoklatra, s bár akkor nemet mondtam, idén - szerencsére végül eljutottam, de úgy, hogy rajta kívül senkit sem ismertem a kb. 140 érettségiző korú fiatalból, s pár "túlkorosból.
Sokat hallottam már másoktól Međugorjeról, a Križevacról, s arról, hogy a Szűzanya rengeteg csodát tett itt, így kíváncsi voltam, hogy mi ez a hely, és mi az a Mladifest.
Az események, melyeken részt vettem, minden nap örök élményt jelentettek A szentmisék, szentségimádások, dicsőítések, melyeken egy-egy nap 40-50 ezer fiatal vett részt, a családok keresztútja, fel a Križevacra, melyet Dávid atyával és a három busznyi fiatal zarándokkal csendben. Egy szó nélkül jártunk végig, az atya éjjeli gondolatai rózsafüzér-állomások között, a jelenések hegyén, ahova az egy hét alatt háromszor is sikerült feljutnom. Zuhogó esőben mentem fel a Križevacra, a magyar szentmise, ahol Molnár Tamás atya áldoztatott, a kirándulások a Kravica vízeséshez, a bosnyák tengerpartra, Mostarba és Nancy kastélyába, de még sorolhatnám. Érkezéskor a gyónást egy olyan atyával végeztem, akit addig nem ismertem, s akitől kaptam egy feladatot az életemmel kapcsolatban a pár napra.
Csiki Szabolcs atyának elmondtam azokat a dolgokat, melyekkel küzdök, a több fronton futó életszálaimat, az elmúlt 20 évem emberi kapcsolatait.
Szóval már ezért, és az elmúlt 30 évben elég káoszos életem miatt is jó ötlet volt egy kis nyugalmat találni itt Međugorjeban, a Szűzanya lábainál. Az atyától kapott feladatot és az életem fő problémáit felvittem a Križevacra és a jelenések hegyére, s ahogy a helyiek is ajánlják, igyekeztem otthagyni, s kértem válaszokat. S a pár nap alatt kaptam is egy-egy témában, amit szeretnék is alkalmazni. A többit meg majd a Jóisten megoldja.
De volt még valami, amit az utolsó nap, szentmise előtt elmondtam gyónáskor Dávid atyának, mert az egyik tanúságtételkor olyan dolgokat is hallottam, melyek számomra hihetetlenek voltak.
Egyszerűen hitetlenkedtem. S zavart, hogy kevésbé hiszek egy-egy medugorjei csodában, így úgy döntöttem, hogy a kedd éjjeli magyar dicsőítéskor ezt fogom felvinni a Jelenések hegyére, hogy tegye rendben ezeket az elvárásokat, a csodákkal kapcsolatban. Mutassa meg, hogyan is van ez.
S végül teljesen összeállt a kép másnapra, hisz a válaszok itt voltak előttem az elmúlt napokban, hisz nem csoda-e az, hogy 150 középsulis járja a keresztutat egy nagy hegyen mezítláb, tartva a csöndet, együtt mondva a rózsafüzér titkait úgy a buszokon, mint a hegyre felfelé menet? S hogy naponta misére járnak, imádkoznak, dicsőítenek, gyónnak és áldoznak? Abban a korban, amikor erre a korosztályra ez egyáltalán nem jellemző?
Vagy A. és L. akik kb. fele annyi évesek, mint én, de úgy tudtam beszélgetni velük a hitről is, mint kevesekkel. Vagy P., és R., akik 15 éves létükre olyan hősiesen térdelték végig a több, mint egyórás szentségimádást, hogy azt a legfelkészültebbek is megirigyelték volna. R., aki ifi világbajnok kajakosként, majd sikeres vállalkozóként párkapcsolatai sikertelensége miatt került közel Istenhez, s tanúságtételének akkora ereje volt, hogy sokan megkönnyeztük. S folytathatnám.
De az igazi válasz a hazaúton jött. A buszon. A tanúságtételek során. Dávid atya kiadta az ukázt, hogy mindenkinek ki kell jönnie a mikrofonhoz s elmondania, hogy mi érintette meg ezek alatt a napok alatt.
De számomra a leghitelesebb a 15 éves J. tanúságtétele volt, aki csak azért ment előre, hogy megkérdezze, mikor állunk meg, s Dávid atya ott fogta. Szóval gyakorlatilag felkészületlenül mondta, amit mondott. Egy részét leírom.
Telefonfüggőségéről is beszélt, s arról, hogy kérte a Jóistent a mise előtti gyónásban, hogy vegye el ezt tőle. S bár a telefonja a táskában volt, mellette a mise, szentségimádás és dicsőítés 3 órája alatt, miután kivette, össze volt törve a képernyő. Pont akkor. Pont itt. S a másik dolog is, amit szinte így gyerekként elmondott, nagyon megérintett. Szavait sírva mondta el, olyan volt, mintha a Jóisten beszélt volna belőle, majd hátrajött, s ahogy előtte 10 perccel tette, folytatta az alvást.
Bevallom, én ezen pityeregtem el magam. Ez volt a végső válasz a tegnapi kérdésemre, amit a Szűzanyához intéztem.
De egy utolsó gondolatot még le kell írnom. S ez is a tanúságtételem része. Ez pedig a köszönet. Elsősorban a Jóistennek persze. De másodsorban Dávid atyának. Ő persze mindig elbagatellizálja ezt, meg kiemeli, hogy Isten dolgozik benne, ami persze igaz is, de én őt idéznem ellenérvként, miszerint a földi életünket mi is alakítjuk.
Mert Dávid atya is csinálhatná sokkal kevésbé pontosan, kevésbé odaadóan, kevésbé becsületesen. De ő szüntelen imádkozik, olvassa a szentek életét, miséz, gyóntat, szervez és istápolja, ápolgatja a fiatalok lelkét. Ha kell szép szóval, ha kell lazábban.
Így tudom, hogy a csodát, akik számomra a zarándoklaton résztvevők voltak, neki is köszönhetjük.
Végére pedig az egyik kedvenc biblia idézetem tenném ide, arra utalva, hogy ki kell tartani az imában s akkor meglesz a gyümölcse.
Példabeszédek 16:32
U. I.: Csillagtól és Julcsitól pedig megtanultam, hogy mi az a csigapuszi.
