Böjte Csaba: Jézus Krisztus nélkül Európának nincs jövője
A reményt és a szeretetet kell erősítenünk magukban, áttörni a reménytelenség falát, ami egyre erőteljesebben körülvesz bennünket, és szeretettel fordulni embertársaink felé. Kiszeretni belőlük a jót. Ez volt az üzenete annak a szentmisének, amelyet Böjte Csaba ferences szerzetes felvidéki testvéreinek ajánlva a rétei Szent István-templomban Matus Jenő plébánossal együtt celebrált.
S ez volt a központi témája a szentmise utáni beszélgetésnek is a falu kultúrházában, amelyre a Csemadok, a Szenc és Vidéke Társulás, Réte község önkormányzata és a Boldogfa-Réte katolikus Egyházközösség szervezésében került sor. A szentmisén közreműködött az Immanuel – Velünk az Isten ökumenikus énekkar.
A rétei kis templomban reménységgel és szeretettel töltötték el a hívek szívét Csaba testvér szavai, aki szerint minden ember ajándék, áldás.
A ferences szerzetes a Nagyszalontai Szent Ferenc Gyermekvédelmi Központ néhány gyerekével együtt egy hajdani munkatársuk, Diana kérésére utazott a felvidéki Rétére, ahol a nagyszalontai kis színjátszók Szent Ferenc életéről szóló elgondolkodtató darabbal is megajándékoztak bennünket. A darab bemutatása után Böjte Csaba sajátos humorral megspékelt előadása is a remény és a szeretet köré épült. Isten nem teremt selejtet, minden ember szeretetre méltó, csak meg kell tanulnunk kihozni a másikból a jót, mondta.
Előadása során szó esett a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonairól is, amelyekben az elmúlt évtizedek alatt hatezer gyermek nevelkedett fel, s Böjte Csabának így az évek során óriási családja lett. Az atya egy-két megindító gyermeki sorssal is megismertette a jelenlévőket előadása során.
– Hatezer gyereket fogadtam be, próbáltam minden gyereket szeretettel fogadni. S nekem akkora öröm, hogy ezek a gyerekek ragaszkodnak hozzánk. Az évek alatt eljutottunk odáig, hogy szinte minden házunkat olyan gyerekek vezetik, akik nálunk nőttek fel. Krisztián is Déván nőtt fel, első osztályban került hozzánk, a gyerekotthonba, felnőtt, elvégzett egy egyetemet, majd kikerült külföldre dolgozni, aztán visszajött, és most ő vezeti a Nagyszalontai Házunkat. Mostanra több mint ezer unokám van, sőt, van már egy dédunokám is – mondta nem kis büszkeséggel a hangjában. Hozzáteszi, ő olyan Szent József-i értelemben érzi magát apának, nem a test kívánságából születtek a gyerekei, hanem a mennyei atya akaratából.
– Ahogy József is úgy érezte, hogy a mennyei atya kéri, fogadja be a Kisjézust, én is úgy éreztem, hogy a mennyei atya bátorít, mondjak igent az életre, s fogadjam be ezeket a gyerekeket. S ezt üzenem a felvidéki magyaroknak is, hogy vállaljanak több gyereket, de akár ilyen Szent József-i értelemben is hajoljunk le a bajban lévő gyerekekhez, és próbáljuk meg felnevelni őket. Az élet mellett dönteni jó dolog. Egyszer üzleti vállalkozóknak mondtam viccesen, akik arról beszéltek, mibe érdemes fektetni a pénzt, hogy ne vesszen el, én úgy gondolom, „gyerekbőrbe” érdemes fektetni, mert az olyan befektetés, ami megmarad örök életre.
Sokan vallják, mára Európa is missziós területté vált, olyan sok itt a vallásától elfordult ember. Régebben innen indultak a világ minden tájára hirdetni az evangéliumot, mára viszont Európa sokkal inkább fogadó kontinens lett, mint küldő.
– Kíváncsi lennék, Európa hány százaléka vesz részt egy húsvéti feltámadási szertartáson, hány embernek jelent örömet, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus nagypénteken nem fordított hátat nekünk, nem pakolt össze, és nem ment haza duzzogva a mennyei atyához, azzal, hogy „Uram, ezek nem akarják, ne erőltessük!” Hányan ünnepeljük ma örömmel, hogy Jézus még a kereszttel is értünk imádkozott, s arra kérte a mennyei atyát, hogy ne haragudjon ránk, tudjon megbocsájtani, hisz nem tudják, mit cselekszenek? S feltámadásakor is nem bosszút áll, nem számonkér, hanem azt mondja Mária Magdolnának, hogy menj, szólj a többieknek, találkozunk Galileában. Folytatjuk ott, ahol abbahagytuk – fogalmazott Böjte atya lapunknak.
De hogyan lehet ma, amikor a világ teljesen másról szól, ezt a parancsot betartani? Ha az ember ugyanis komolyan gondolja, úgy néznek rá, mint egy csodabogárra. Csaba testvérnek erre is van receptje, szerinte nekünk is meg kellene tanulnunk „a sült hal à la Jézus Krisztus” módszerét. Vagyis, ha megbántanak bennünket, ne kiabáljunk, hanem próbáljuk meg még jobban szeretni a másikat.
– Én azt látom, hogy ez mindig meghozza a gyümölcsét – tette hozzá, amit előadása során példákkal is szemléltetett. A bennünket, magyarokat érintő jelenlegi európai örökös számonkérés kapcsán pedig azt mondta, el kell tűrnünk.
– Ha nem lett volna tétje, akkor Jézus nem vállalta volna nagypéntek, nagyszombat szenvedését, keresztjét. Amikor Jézus Jeruzsálem falai előtt sír, saját népét, szülőföldjét szeretné megmenteni, de azt is tudja jól, hogy a bűn zsoldja a halál. Én attól tartok, hogy ma Jézus nemcsak Jeruzsálem előtt, hanem a mi nagyvárosaink, mint Brüsszel és mások előtt is sír. Vegyük tehát komolyan Krisztus üzeneteit, és vegyük komolyan a szeretet parancsát. Gondoljunk bele, mennyire kell Jézusnak bennünket szeretnie, hogy mindazt a gorombaságot, amit az emberektől kapott, eltűrje? Mi meg sokszor csak nagyon keveset vagyunk képesek eltűrni egymástól.
– Olyan szép, ahogy a Szentírás írja, hogy az emmauszi tanítványokkal szembemegy Jézus, átdöfött kézzel, átdöfött szívvel, átdöfött lábbal, és megkérdezi, mi a baj, azok meg elbeszélik, hogyan csalódtak mesterükben. Jézus pedig hosszú kilométereken át elkíséri őket, és nyugodtan, higgadtan érvel, hogy ezek végül azt mondják: „…lángolt a szívünk, amikor beszélt nekünk az úton, és mikor magyarázta az írásokat”. Ezt kellene valahogy megtanulni. Ha a társad, szomszédod egy rossz szóval, bármivel átdöfi a szíved, ne sértődj meg, hanem akár átdöfött szívvel is kísérd őt el, és beszélj, érvelj higgadtan, s végül talán neki is lángol majd a szíve – zárta gondolatait Böjte Csaba.
