A szakrális tereket valójában az oda járó hívek teszik élővé
Július 19-én, egy nappal Antióchiai Szent Margit ünnepe előtt tartottuk a sámoti búcsút a helyi Antióchiai Szent Margit templomban. Sámot, egy több száz éves településrész, Somorja szélén, mely ma már Somorja része. 2021-ben egy kisfilm készült róla, de ezen a portálon is foglalkoztak vele már behatóbban.
A múlt pénteki búcsúi szentmise után próbáltam olyan fotót csinálni, amin úgy látszik, mintha megfognám, elkapnám, elérném a keresztet a templom tetején.
Ha ez sikerült is volna, akkor is csak érzéki csalódás lenne, de a baj az, hogy a valós életben is azt hisszük, úgy érezzük sokszor, hogy Isten megfoghatatlan, elérhetetlen, sőt: teljesen láthatatlan számunkra.
Hajlamosak vagyunk ilyenkor elkeseredni, kételkedni benne, azon gondolkozni, miért nincsen meg a bizonyosságunk őróla, miért nem látjuk legalább itt-ott, mint az oly ritkán felbukkanó vakondot, vagy néha akár nappal is a fáról előmerészkedő fülesbaglyot.
Veszekszünk vele, haragszunk rá, ellenkezünk, kiábrándulunk.
Pedig a hit – ahogy a szóban benne is van – nem tudás, nem bizonyosság, hanem valamiben való hinni akarás, melyet igenis erősíthetünk magunkban, akár a szentírás olvasásával, erős hittel rendelkező emberekkel való időtöltéssel, vagy akár úgy, hogy keresztény közösségbe járunk, például szentmisékre, dicsőítésekre, ahol együtt énekelhetünk, imádkozhattunk, akár a templom falain belül is.
Ezek a tevékenységek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az adott ember és Isten közötti kapcsolat javuljon, elmélyüljön, erősödjön.
A sámoti szentmise végén Myjavec Plébános úr éppen arról beszélt, hogy hiába van felszentelve egy templom, s hiába van jelen a Jóisten mindenhol, a megszentelt tér akkor él igazán, ha a hívek élővé teszik azzal, hogy időről időre elmennek ezekre a szent helyekre, részt vesznek a szentmiséken, időt töltenek a templom falai között: tehát kapcsolatuk a templommal élővé válik, s gyakorlatilag kialakul egyfajta jó értelemben vett függés a szakrális hely és a hívő között.
S ez igaz többek között Sámotra is, ahol az utóbbi időben már sokadszorra tartottunk szentmisét, koncertet, kiállítást.
Egy szervező, aki egyben hívő is, nem lehet elég hálás a Jóistennek azért, hogy mindazok, akik eljöttek, újra élővé tették a sámoti Antióchiai Szent Margit templomot, s a Mindenható mellett kijár a köszönet Myjavec plébános úrnak is, aki szintén szívén viseli ezt a megszentelt teret is.
S ha a hitünk erős lesz és kitartunk, akkor (hogy Ady után szabadon fogalmazzak) mikor elhagynak, s mikor lelkünket roskadozva fogjuk vinni, csendesen és váratlanul át fog ölelni az Isten.
