1985 - 1995 – 2025 „visszaemlékezéseim” hátterében
Harminc év telt el azóta, hogy… Nem hivatalos forrásból tudom, hogy a 30 év előtti események már történelemnek számítanak. Jobban mondva már hivatkozhatnak rá a történészek. Ezt főleg az egyháztörténelemben nehéz betartani, hisz ahogy mondják: Isten malmai lassan őrölnek.
Én 1995-ben tértem vissza Szlovákiába külföldi tanulmányi útjaimról. Emlékszem, épp akkor járt itt a pápa, épp akkor avatta szentté a három kassai vértanút. Pont aznap érkeztem, mikor a pápa, de az ünnepségre már nem jutottam be. Az eseményt lekéstem, s nem csak időben, eszmében is. Római tanulmányaim kapcsán tudomásomra jutott, hogy volt egy negyedik vértanútársa is a három kassainak. Ők hárman ma már közismertek, a felvidékiről azonban valahogy megfeledkeztek.
Ő volt akkor Kassa várkapitánya, amikor azok a bizonyos véres események történtek (1619). Ő volt az, aki a kínzásokat férfiasan állta, s végül a fogarasi börtönben megmérgezték. Hamvait felesége később hazahozta, itt van eltemetve Felvidéken, csak hát alaposan feledésbe merülve. Mindezt nem panaszként írom, csupán a figyelem felkeltése céljából.
Személyéről online sok mindent megtalálhatunk – szlovák nyelven. Tamás Budapesten született, mégis szlovák szentként kerül majd be a köztudatba. Zsidó származásuktól eltekintve, s nem azon vitatkozva szlovákok-e voltak vagy magyarok, tény, hogy felvidékiek, Felvidék újabb elismert „hírességei” Salkaházy Sára után.
A szerkesztő, Ivkovič Krisztina részletes beszámolót tesz közzé a „Felvidéken működő magyar közikről”. Majd felteszi a kérdést: de mi is az a közi? A válaszokból kiderül, hogy plébániákon, közösségi termekben katolikus fiatalok összejövetele heti vagy havi rendszerességgel. Ez igaz, de csak részben. Ahogy a fent említett felvidéki szentjeiket rész-, ill. féligazságok övezik, úgy szivároghat be téves felfogás az egyház ifjúsági életébe, főleg itt nálunk, ahol nincs püspökünk, aki megmondaná, mi is a teljes igazság, és mi nem.
Majd ezt követően a volt Szovjetunió, földalatti titkos egyházában kaptak a „közik” egy olyan közösségi jelleget, ahol egy zárt létszámú csoport volt, s nem fogadtak be újabb tagokat. Ezt a mintát vette át Csehszlovákia földalatti egyháza 1950 után, majd 1985-től Felvidék is. Tudomásom szerint konkrétan Kassán, Komáromban, Érsekújváron, Pozsonyban létesültek ilyen ifjúsági „közösségek”. Ahogy mondják: nevezzük nevén a gyereket, és ne általánosítsunk ott, ahol könnyen félreértések születhetnek (szándékosan vagy nem). Sajnos gyakori jelenség, hogy a dolgok lényegét elhanyagolva csak a név, a megnevezés marad, ami megtévesztő tud lenni a teljes igazságot keresők számára.
