Szijjártó Péter a CNN-nek: Juncker megbukott
Az amerikai CNN televíziónak adott interjút Szijjártó Péter, magyar külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó szerint Jean Claude Juncker megbukott, mivel ő az Európai Bizottság valaha volt egyik legsikertelenebb elnöke. A külügyminiszter úgy véli,
Juncker rossz döntéseinek köszönhető, hogy az Unió most gyengébb, mint valaha.
Az Európai Néppárttal (EPP) való együttműködés kapcsán a miniszter kifejtette, a Fidesz szeretne egy keresztény és konzervatív EPP tagja lenni, azonban úgy látja, hogy ezek a feltételek egyre kevésbé teljesülnek a pártcsalád gyors balra tolódása miatt.
Juncker nemrégiben majdnem felgyújtott három ruandai képviselőt - emlékeztetett Szijjártó, aki szerint a luxemburgi politikus nagyon sikertelen elnöki ciklust tudhat maga mögött és elsősorban neki köszönhető, hogy az EU az elmúlt években súlyosan meggyengült. Minden rosszul meghozott döntés közül pedig a migrációs krízis rossz kezelését emelte ki a külügyminiszter.
Szijjártó az amerikai médiumnak adott interjúban hangsúlyozta,
a magyar kormány szembe mer menni a politikai fősodorral és meg meri tartani ígéretét, miszerint megvédi a határokat és nem enged be migránsokat.
Ezért van ütköző pályán jelenleg a Fidesz a Néppárttal, de ezt a tendenciát szeretnék megfordítani.
Ennek ellenére a miniszter azt is egyértelművé tette, hogy jelen állás szerint
a Fidesz továbbra is a Néppárt csúcsjelöltjét, Manfred Weber-t támogatja
az Európai Bizottság elnöki székéért folytatott versenyben.