Nacsa Lőrinc: Meghirdették az Erősödő diaszpóra programot
Közzétették szerdán az Erősödő diaszpóra program felhívását, amelyre május 5-ig nyújthatnak be pályázatot a diaszpóra magyar szervezetei - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Facebook-oldalára feltöltött videójában.

Nacsa Lőrinc azt mondta, hogy idén is 500 millió forinttal támogatja a kormány a diaszpórában működő magyar szervezetek működését, fejlesztését, eszközbeszerzését, valamint programjaik és rendezvényeik megvalósítását. A felhívás részletei a www.kulhonimagyarok.hu és a bgazrt.hu weboldalakon olvashatóak tette hozzá.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet a diaszpóra magyarságával együtt alkot egy egészet, és 2010 óta kiemelt figyelem irányul a magyar diaszpóraközösségek megtartására és megerősítésére.
- fogalmazott Nacsa Lőrinc.
Kifejtette, hogy
a Kőrösi Csoma Sándor-programban például ösztöndíjasok teljesítenek szolgálatot a diaszpóra magyar szigetein, és idén is megvalósulnak a gyermekeknek és fiataloknak szóló nyári táborok, valamint a hét második felében most Budapesten fogadják több mint 100 intézmény oktatóit a világ minden tájáról a 8. Hétvégi magyar iskolák találkozóján.
Az Erősödő diszpóra programra péntektől lehet pályázni - olvasható Nacsa Lőrinc közösségi oldalán.