Illegális bevándorlás - Egy centet sem adott a magyar határvédelemre Brüsszel
A most leköszönt Európai Bizottság csupán ígéret szintjén támogatta Magyarország határvédelemmel kapcsolatos, a legutóbbi tájékoztatás szerint 1 milliárd eurót meghaladó kiadásait, Brüsszel egyetlen centet sem adott - írta a Magyar Nemzet pénteken.

Felidézték, hogy Orbán Viktor miniszterelnök négy éve július 25-én, a bálványosi szabadegyetemen jelentette be, hogy augusztus 31-éig megépül a Mórahalom térségében elkezdett kerítés. A határzár átadását eredetileg 2015. november 30-ára tervezték, az előre hozott határidő miatt először úgynevezett gyorstelepítésű drótakadály (gyoda) készült el.
Augusztus 29-én a Honvédelmi Minisztérium közleményben jelentette be, hogy a magyar-szerb határt lezárták. A tiltott határátlépések száma azonban nem csökkent. Szeptember 7-én a kritikák miatt Hende Csaba lemondott honvédelmi miniszteri posztjáról. Utódja, Simicskó István bejelentette, hogy 3800 katona naponta 10 kilométernyi szakaszt épít meg.
Szeptember 14-ére elkészült a szerb határon a műszaki zár, a magyar-horvát szakaszt pedig október 15-ére sikerült lezárni - idézte fel a Magyar Nemzet.
A déli határon szolgáló katonák elhelyezésére négy védelmi bázist alakítottak ki 2017 márciusáig. Ebben osztrák műszaki katonák segítettek, míg a járőrfeladatokban a visegrádi együttműködés keretében lengyel, cseh és szlovák katonák, rendőrök is részt vettek. A második védelmi vonalat 2017. június 29-én üzemelték be - írta a lap.
A honvédség kisebb létszámban jelen lévő egységei mellett a határon főként rendőrök szolgálnak. Országszerte új laktanyák épültek.