Túlélnek a strandfürdők segítség nélkül?
A fürdők nehéz helyzetéről tanácskoztak tegnap a Szlovákiai Aquaparkok, Strandfürdők és Uszodák Szövetségének tagjai Érsekújvárott, a császári-királyi lovardában.

A szövetséget Érsekújvárban alapították ez év júniusban, a korábbi 22 fős tagság a mostani rendkívüli ülésen 31-re bővült. A sajtótájékoztatón jelen voltak Ľudovít Lebó, az érsekújvári Tatárik Emil Strand vezetője, Somogyi Gábor, a Thermalpark Dunaszerdahely igazgatója, Peter Kolenčík, a besenyői Vízipark, valamint Vladimír Moravčík, a liptói Tatralandia képviselője.
Értékelték a nyári idényt és azt vették górcső alá, hogyan reagáljanak a kormány és a járványügyi szakemberek konzíliumának legutóbbi intézkedéseire, amellyel nem tudnak egyetérteni.
Ľudovít Lebó kifejtette,
az első rendelkezések arról szóltak, vegyék le a látogatási kapacitást 50 százalékra. Egy újabb rendelkezés már azt mondta ki, hogy a szabadtéri fürdőkben egységesen ezer főt, a beltériben pedig ötszázat fogadhatnak. Ez azt jelentette, hogy a nagyobb komlexumokba már nem jutott be minden látogató.
Elrettentő példaként említette a bellegszencsei fürdőt, ahol 400-500 méteres tömött sorokban álltak a vendégek a fürdő kapujában arcvédő maszk nélkül, mert nem tudtak bejutni a fürdő területére.
A szövetség tagjai megállapították, hogy a látogatók száma már a fürdők március 13-i bezárása előtt is érezhetően csökkent, mert féltek az emberek a fertőzéstől. Ezt követően későn értesültek az újra nyitás feltételeiről, ezért
ez az időszak 55-95 százalék bevételkiesést hozott, ami behozhatatlan. Lassan kezdődött a szezon és a három nyári hónapot értékelve megállapították, az üdülő- és fürdőhelyeknek átlag 30 százalékos bevételkiesésük volt, a látogatottság pedig 31 százalékkal csökkent.
– adott hangot véleményének Ľudovít Lebó, az újvári strand vezetője. Sorolta,
A strand az önkormányzat alá tartozik, és aszerint a támogatási séma szerint, amelyet a kormány javasolt, nekik egy cent se járna. Már régebben javasolta új fürdő és welness, valamint hotel építését, ahol a vendégek megszállhatnak, mert a szállóvendégek rossz idő esetén is maradnának a fürdő területén.
– hangsúlyozta.
A Szlovákiai Aquaparkok, Strandfürdők és Uszodák Szövetségének tagjai egyetértettek abban, hogy állami segítség nélkül nehéz lesz talpon maradniuk. Máig várnak arra a kormányjavaslatra, ami a kötelező bezárás időszakára nyújtana kártalanítást. Az alacsonyabb ÁFA-kulcs bevezetését minden idegenforgalmi szolgáltatásra megoldásnak tekintik. Emellett a szabadidős utalványok segíthetnék legalább a kiadások lefedését.
Ľudovít Lebó kifejtette,
Örömét fejezte ki afelett, hogy a közlekedési minisztérium idegenforgalmi szekciója már partner a közös gondolkodásban és figyelembe veszi javaslataikat. Szövetségüket is meghívták egy olyan csoportba, melynek feladata lesz kidolgozni azokat a szabályokat, melyek alapján az aquaparkok és a síközpontok működnek majd a téli időszakban.