2025. március 11., 11:11

Tőlünk elvesznek, maguknak fizetést emelnek. Így emelkednek a politikusbérek!

Míg a jónéptől a nadrágszíjbehúzást várják el a politikusok, maguktól nem sajnálják a pénzt. Áprilistól emelkedik a miniszterek, a kormányfő, a képviselők és a köztársasági elnök fizetése.

Szlovák parlament
Fotó: Bodó Károly

A béremelésre a törvénybe iktatott automata szerint kerül sor. Az államfő 18 ezer eurót fog keresni.

Áprilistól a parlamenti képviselők havi 7000 eurót kapnak. Ők az év eleje óta négy napot töltöttek a parlamenti ülésteremben. A bérük részét képezik az átalányjuttatások, amelyekből nincsenek levonásaik és ehhez még havi 4000 eurót kapnak az asszisztenseikre is.

Jobban járnak a kormánytagok is, a miniszterek havi 300 euróval kapnak többet. A kormányfő havi fizetése meghaladja a 12 ezer eurót.

A köztársági elnök havi bére pedig éppen annyi lesz, mint egy átlagember évi fizetése.

Robert Fico fél éve még arról beszélt, hogy ha az ellenzék be akarja fagyasztani a kormánytagok és parlamenti képviselők bérét, fel vannak rá készülve.

A politikusok „nadrágszíjának összehúzása” azonban sosem került be a konszolidációs csomagba. Hiába van hatalmas „lék” az államkasszában, a politikusok bérének emelésére, becslések szerint, 2 millió eurót fognak költeni.

A képviselők nem zárkóznak el a bérek befagyasztásától. Az ellenzék azonban nem bízik abban, hogy az erre vonatkozó javaslatukat a parlament megszavazná. A koalíciós oldalról pedig eddig még senki sem tett javaslatot.

Hogy a bérbefagyasztást mennyire komolyan gondolják a honatyák, azt hamarosan bizonyíthatják az ülésteremben. Matovičék ugyanis benyújtották erre vonatkozó javaslatukat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.