2025. március 8., 14:50

Tízszer drágább lehet a napenergia, mint a gázból előállított villanyáram

Nem csakhogy nem állandó az elektromos infrastruktúrába történő bevezetése, minden költségét tekintve a hagyományosnak tekintett energiahordozókból előállított villanyáramnál jelentősen drágább is a napenergiából származó villanyáram, amely akár tízszer annyiba is kerülhet, mint például a gázból előállított villanyáram – számolt be egy aktuális tanulmányra hivatkozva több hírforrás, köztük az expose-news.com is.

 

Nem minden a zöldenergia
Napenergia - Szélenergia - Atomenergia
Fotó: Facebook/ma7

Bár az nem számít újdonságnak, hogy az úgynevezett „megújuló energiaforrásokból” származó villanyáram – annak előállítási jellegzetességeiből és például a tárolás lehetőségeinek műszaki korlátjaiból adódóan – aligha tudja teljesen kiváltani a a hagyományosnak tekintett energiahordozókból előállított villanyáramot és az sem, hogy anyagi szempontból sem számít hatékonynak a hagyományos forrásokhoz képest, előállításának ár-érték hatékonyságát rendszerint jobbnak becsülték, mint arra az idézett tanulmány rámutat. Az viszont eddig sem képezte vita tárgyát, hogy a „megújuló energiaforrásokból” származó energia a jórészt ideológiai döntések mentén indokolt állami támogatások nélkül nem lenne képes megmaradni a piaci versenyben.

Az idézett tanulmány – amely a nap- és a szélenergia felhasználására viszonylag jó adottságokkal rendelkező - Texasban gyűjtött adatokra alapoz, megállapította, hogy a napenergiából származó villanyáram előállítása, minden költséget számításba véve jóval drágább, mint a szénre vagy gázra működő hőerőművekben, illetve az atomerőművekben előállítottnál. A tanulmány megállapításai szerint a napenergia előállítási költségei tízszeresen haladják meg a gáz felhasználásával készült villanyáramét, a szélerőművek előállítási költségei pedig hétszeresen.
Megújuló energia?
Illusztráció
Fotó:  unsplash.com

 

Az Energy magazinban is közzétett tanulmány készítői rámutatnak: a nap és szélenergia tekintetében azok magas árát részben maguk az előállítási költségek befolyásolják, de azokat tovább növelik az így előállított villanyáram tárolásának szükségességéből adódó kiadások is. Ez utóbbiak azzal vannak összefüggésben, hogy a két említett energiaforrásból származó villanyáram termelése nem állandó – napszak és időjárásfüggő - vagyis azt valamilyen módon tárolni szükséges.

Ugyanakkor rámutatnak arra is, hogy az ezekből a forrásokból származó villanyáram előállítási költségei jelentős eltérést mutatnak a helyi adottságok, vagyis annak alapján is, hogy hol telepítik a nap- és szélerőműveket. Példaképpen Németországot hozzák fel, ahol az így termelt villanyáram költségei háromszorosak, az ebből a szempontból viszonylag jó adottságokkal rendelkező Texashoz képest.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.