Növekszik a külföldi egyéni autóbehozatal
Februárban összesen 5211 használt személyképkocsit hoztak be az országba az egyéni autóvásárlók, 532-vel többet, mint januárban. A megyei megoszlás: Pozsony (953) – Nyitra (773) – Zsolna (687), a lista legvégén pedig a Kassai kerület szerepel 516 autóval. Az eddigi két hónap eredményei arra engednek következtetni, hogy az idei egyéni külföldi autóbehozatal meghaladja majd a tavalyi 61 917-es mennyiséget.

Fotó:
superpoistenie.sk
A szakemberek ugyanakkor figyelmeztetnek arra, hogy az egyéni külföldi autóvásárlás számos veszélyt rejthet magában.
Szaporodnak például az olyan esetek, amikor a hirdetők nemlétező autókat kínálnak, arra építve, hogy az érdeklődőt – ha már eljött – rábeszélik egy másikra, hiányosabb felszereltséggel vagy nagyobb kilométerszámmal.
Az autók előéletének eltitkolása is viszonylag gyakori, főleg ami a baleseteket illeti, lásd a képet. Az ilyen vásárlásokra tehát lehetőleg vigyünk egy hozzáértő embert, aki kellőképpen meg tudja ítélni az autó állapotát.
Címkék