A home office a pandémia után sem megy ki a divatból
Bár a munkahelyeken lassan visszatér az élet a rendes kerékvágásba, a munkáltatók ugyanakkor nem sietnek felszámolni az otthonról végzett munkát. Úgy tűnik, a home office-t a munkaadók is megkedvelték, és a pandémia után jóval többen dolgoznak majd otthonról, mint korábban. E téren a keleti régió sem kivétel. A Profesia.sk állásportál felmérései is ezt támasztják alá. Amíg a járvány előtt a dolgozók mindössze 7 százaléka végzett távmunkát, addig ez a szám mára 14 %-ra nőtt.

Korábban a szlovákiai munkavállalók többsége az otthoni munkát kimondottan vonzó lehetőségnek tekintette, a járvány kezdetén is nagyrabecsülte, ám a harmadik hullám idején már részükről is megjelent bizonyos fokú elégedetlenség.
Van, aki továbbra is szívesen dolgozik távmunkában, mások viszont hiányolják az emberi kapcsolatokat. Legsajátosabb helyzetben e téren a több gyereket nevelő családok vannak. A többség azt állítja: a kétfajta munkavégzés elegye a legideálisabb.
Ezért a legtöbb munkaadó erre az évre azt tervezte, hogy a vegyes megoldást alkalmazza majd. Ugyanakkor az új munkalehetőségek kínálatában megnőtt a kizárólag távmunkát kínálók száma.
Amíg 2019 első negyedévévben ezek a teljes kínálat 0.3 %-át tették ki, addig 2021 ezen időszakában ez a szám 2.2 %-ra nőtt. Kelet-Szlovákia legnagyobb munkaadója, a U.S.Steel is megerősítette, hogy a home office intézményét a jövőben is fenntartja.
– jelentette ki Ján Bača, a U.S.Steel szóvívője. Hasonló a helyzet a Kelet-szlovákiai Energetikai Holdig /VSE/ esetében is. Az adminisztratív személyzet, ha munkája megengedi, választhat az otthonról ill. a munkahelyen végzett munka közül. Aki viszont az irodában kíván dolgozni, köteles szigorúan betartani minden biztonsági és higiéniai előírást. A vállalat azonban továbbra is számít az otthoni munkavégzésre, hiszen az a gyakorlatban bevált.
Megkérdeztük az Ung-vidéki Eustream dolgozóit is, náluk van-e esély a távmunka folytatására. Ők egyöntetűen azt állították:
Az otthonról dolgozók számának növekedése az ingatlanpiacon is változást eredményezett, hiszen az irodák bérlése iránti igény egyre inkább csökken.