2017. március 30., 17:28

Zöld utat kapott a meèiari amnesztiák eltörlésének lehetősége

POZSONY. Megtört a jég, egy majd két évtized óta húzódó ügy végére lassan pont kerülhet. A meèiari amnesztiák ügyében hetekig tartó tárgyalás- és ütközetsorozat után végül is a koalíció és az ellenzék megállapodott. A képviselők módosították az alkotmányt, amely alapján a parlamentnek joga lesz az elnöki rendeleteket felülbírálni. A koalíció javaslatát 124 képviselő támogatta.
201703300945120.0000000000000000000000001a_a0mmn.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

Az ülés kezdete előtt az ügyben még nem volt konszenzus a koalíció és az ellenzék között, de Andrej Danko házelnök azt mondta, nincsenek messze a megállapodástól. Délután bejelentették, az ellenzéki képviselők támogatják a meèiari amensztiák eltörlésére vonatkozó koalíciós javaslatot.

Kedden 112 képviselő úgy határozott, hogy az amnesztiák eltörlését célzó kormányzati indítványt második olvasatba küldi. Az alkotmánytörvény jóváhagyásához 90 szavazatra van szükség, azt tehát az ellenzéknek is támogatnia kellene. Az ellenzék oldaláról több módosító javaslatra lehet számítani. Még a múlt héten összesen öt feltételt fogalmazott meg az ellenzék.

Igor Matoviè, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) elnöke a legfontosabb feltételnek azt tartja, amely megakadályozná az ilyen bűncselekmények elévülését. 

Az ellenzéknek azonban a koalíciós javaslat azon része sem tetszett, amely szerint valamennyi alkotmánytörvény hatályosságáról az alkotmánybíróság döntene. Az esetben is, ha azt még 30 képviselő sem kérné, mint jelenleg.

Nyitott kérdés marad az is, hogy a képviselők a Michal Kováè államfő által a Technopol-ügy kapcsán adott amnesztiákat is eltörlik-e. Abban ugyanis nemcsak a saját fia, hanem Marián Koèner vállalkozó is szerepelt. A kormány javaslata azzal számol, hogy az elnöki kegyelmet csak ifj. Kováè esetében törölnék el.

Majd a mai ülés folyamán kiderül, hogy az ellenzék legalább részben sikerrel jár-e, illetve a koalíció támogatja-e az általa javasoltakat. A hármaskoalíciónak már korábban beígérte szavazatait az extrém Mi Szlovákiánkért Néppárt (¼S-Naše Slovensko).

Danko: jó úton van a meèiari amnesztiák eltörlése

Nagyon jó úton van a meèiari amnesztiák eltörlése – jelentette ki Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Bár a koalíció és az ellenzék a házbizottság esti ülésén még nem jutott egyezségre, ám többen már azt mondják, hogy közel van a megállapodás.

"Létrejött egy mechanizmus, aminek köszönhetően egyszer és mindenkorra lezárhatnánk ezt a problémát és megoldást találhatnánk a rendezésére" – mondta Danko az újságíróknak. Õ maga azt látja megoldásnak, ha az ellenzéki térfélen is elfogadják a koalíció javaslatát. Kiderült az is, hogy Danko az ellenzék szavazataira számít, ugyanakkor saját párttársával megengedő. Mint mondta, tiszteletben tartja Anton Hrnko alelnök azon álláspontját, hogy ő nem támogatja a meèiari amnesztiák eltörlését. Danko nem tud arról, hogy a javaslatot Hrnkón kívül esetleg az SNS további képviselői sem támogatnák.

Danko megerősítette, hogy a koalíció teljesíteni tudja az ellenzék bizonyos kéréseit. Arról is szólt, hogy az alkotmánybíróság előtt a parlamentet Peter Kresák honatya (Most-Híd) és Peter Kubina jogász képviselhetné. Azt a kérést sem kifogásolja: garanciára van szükség, hogy az amnesztiában részesülő tettek ne évülhessenek el. A koalíció azonban az ellenzék összes követelését nem teljesíti. "Fontos megtalálni a konszenzust" – egészítette ki Danko.

Kotlebáék is feltételhez kötötték a támogatást

A Marián Kotleba vezette Mi Szlovákiánkért Néppárt (¼S-Naše Slovensko) eddig feltételek nélkül támogatta az amnesztiák eltörlését, a pártelnök azonban ma bejelentette, csak akkor szavaznak igennel a koalíció alkotmánytörvényére, ha eltörlik Michal Kováè néhai államfő kegyelmi rendeleteit is a Technopol-ügyben, és nem csupán a fiára, hanem minden érintettre vonatkozóan.

"Azt vártuk, hogy ez az egyszerű kérésünk nem okoz majd gondot, de nem így van. Kérésünk magyarázkodások sorozatát indította el"  - mondta parlamenti sajtótájékoztatóján Kotleba, aki úgy véli, ha ezt az ügyet is megnyitnák, nagyon sok piszkos ügyre derülne fény, ami vélhetően Michal Kováè eddigi megítélését is érintené. A pártvezér úgy véli, kérésük nem teljesítése azt is jelzi, hogy az amnesztiák eltörlése csak figyelemeltelésként szolgál, s egy gusztustalan játék része.

Bugár: a koalíció és az ellenzék megegyezett

"A kormánykoalíció és az ellenzéki pártok megállapodtak az amnesztiák eltörlésének menetében, már csak a javaslat legiszlatív részleteit kell véglegesíteni" - tájékoztatta a plénumot Bugár Béla. Ugyanakkor bírálta az ellenzéket is, a nyilatkozatokért, amelyeket a tárgyalások során tettek. Bugár szerint politikai játékot űztek. "Az egész hét csak a sajtó és az emberek befolyásolásáról szólt" - bírált Bugár. Azt pedig visszautasította, hogy a koalíció szándéka nem őszinte. 

Bugár Béla szerint teljesen mellékes, hogy gyorsított eljárásban hagyják-e jóvá a törvényt vagy sem. Mint mondta, reméli, hogy az alkotmánybíróság nem állítja majd meg a folyamatot.

Bugár ellenzék címére mondott állításai nem maradtak szó nélkül, Erika Jurinová az O¼aNO-NOVA képviselője visszautasította, hogy saját politikai céljaikra használták volna fel az ügyet. Úgy fogalmazott, az ellenzéknek az a szándéka, hogy töröljék az amnesztiákat, mégpedig úgy, hogy ez az ügy végleg rendeződjön, és ne végződjön kudarccal.

Grendel visszavonná a Technopol-ügyben adott amnesztiákat

Grendel Gábor (O¼aNO-NOVA) ellenzéki képviselő visszavonná azokat az amnesztiákat, amelyeket Michal Kováè adott a Technopol-ügy vádlottjainak. Javaslatával azt igyekszik elérni, hogy ne csak az ifjabb Michal Kováènak adott amnesztiát vonják vissza, hanem azokat is, amelyeket az ügy további vádlottjai kaptak. Kegyelmet kapott pl. Marián Koèner vállalkozó is.

A koalíció bírálta őt azért, hogy a plénumban felolvasta az amnesztiákhoz kapcsolódó információkat, és megkérdezték tőle, hogyan jutott hozzájuk. „A Technopol-ügy kapcsán az elnöki irodából olyan névtelen információt kaptam, hogy hat amnesztiáról volt szó. Nem semmisítették meg azokat, nem jelent gondot az információkhoz hozzájutni, ha megvan az akarat. Ha nincs meg az akarat, nincs út sem” – jegyezte meg Grendel.

A többi amnesztia visszavonása nemcsak a koalíciónak, de Miroslav Beblavý független képviselőnek sem tetszik. Szerinte nem lenne jó belevonni a kegyelmek ügyét a meèiari amnesztiák eltörlésének folyamatába.

Az ellenzéki képviselők támogatják a meèiari amensztiák eltörlésére vonatkozó koalíciós javaslatot

A meèiari amnesztiák eltörlésére vonatkozó koalíciós javaslatot el kellene fogadni a parlamentnek. A Család vagyunk mozgalom frakciója, az SaS-frakció egy része és valószínűleg az O¼aNO-NOVA képviselői is támogatni fogják a javaslatot. Miroslav Beblavý és a hozzá köthető többi független képviselő is jelezte, hogy bár nem teljesen elégedettek, de megszavazzák a törvényt. A koalíció és az ellenzék közötti megegyezésről ma Bugár Béla, a Most-Híd elnöke tájékoztatott a plénumban. Az egyezség aláírását Erik Tomáš (Smer-SD) honatya a Facebookon jelentette be.

„Jó hírem van. Már semmi sem akadályozza meg a meèiari amnesztiák eltörlését. Éppen aláírtuk a módosító javaslatot a kormány megoldásához, ez jelenti az utat a koalíció és az ellenzék közös szavazásához az amnesztiák eltörléséért. A módosító javaslatot a parlamentben jelen levő teljes politikai spektrum képviselői aláírták, Kotleba pártjának tagjai kivételével” – írta Tomáš a Facebookon.

Ha a javaslatokat elfogadják, a szlovák parlament megkapja a kompetenciát az amnesztiák eltörlésére, ha azok ellentétesek a demokratikus jogállam elveivel. A Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága feladatként kapja, hogy 60 napon belül vizsgálja meg az amnesztiák eltörlésére vonatkozó döntéseket. Ezeket a változásokat kellene ma elfogadni a koalíciónak és az ellenzéknek. Alkotmányos változásokról van szó, megegyezés nélkül egyik tábornak sincs elegendő szavazata a javaslat elfogadásához.

A megegyezést tárgyalások előzték meg. Az ellenzéknek öt megjegyzése volt, kettőt közülük elfogadott a koalíció. Az egyik annak a biztosítása, hogy az amnesztiákat ne tartsák elhallgatott cselekedeteknek. A másik feltétel az, hogy a parlamentet az alkotmánybíróság előtt egy koalíciós és egy ellenzéki honatya képviseli. A koalíciót Peter Kresák (Most-Híd),az ellenzéket Peter Kubina fogja képviselni.

Nem fogadták viszont el az ellenzéknek azt a javaslatát, hogy ne csak Michal Kováè fiával szembeni amnesztiáját töröljék el, hanem minden amnesztiát, amelyet a Techopol-ügyben a köztársasági elnök a vádlottaknak adományozott. Amnesztiát kapott pl. Marián Koèner vállalkozó is.

Ha elfogadják a meèiari amnesztiák eltörlését megengedő javaslatokat, a parlament eltörölheti azokat. Erre azonban valószínűleg csak néhány nap múlva kerül sor. A változtatásokat még alá kell írnia Andrej Kiska köztársasági elnöknek, akinek erre 15 napja van, és a változásokat közzé kell tenni a Törvénytárban is.

Zöld utat kapott a meèiari amnesztiák eltörlésének lehetősége

Megtört a jég, egy majd két évtized óta húzódó ügy végére lassan pont kerülhet. A meèiari amnesztiák ügyében hetekig tartó tárgyalás- és ütközetsorozat után végül is a koalíció és az ellenzék megállapodott.  A képviselők módosították az alkotmányt, amely alapján a parlamentnek joga lesz az elnöki rendeleteket felülbírálni. A koalíció javaslatát a 146 jelenlévőből 124 képviselő támogatta, 3 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett, 12 nem szavaztak. A kormánypártok képviselői közül mindenki támogatta a javaslatot, Anton Hrnko kivételével. Az SNS képviselője előre jelezte, hogy számára az amnesztiák ügyének megnyitása elfogadhatatlan. Igennel szavaztak a törvényre az  O¼ANO-NOVA, és Sme rodina képviselői. Az SaS frakcióból is többen támogatták azt, csakúgy a függetlenek közül.

Az ellenzék eredetileg támasztott öt feltételéből végül is a koalíció kettőt fogadott el.

Az alkotmánymódosítás értelmében a jövőben a parlament érvénytelennek nyilváníthatja az elnöki amnesztiákat, amennyiben egy ilyen kezdeményezés alkotmányos többséget, azaz legalább kilencven szavazatot tud szerezni a törvényhozásban. A parlament döntésének jogszerűségét - hatvannapos határidőn belül - még az alkotmánybíróságnak is jóvá kell majd hagynia. Amennyiben az amnesztiatörvény parlamenti érvénytelenítését az alkotmánybírák többsége nem támogatja, az amnesztia hatályon kívül helyezésének folyamatát leállítják.

Ahhoz, hogy a meèiari amnesztia érvénytelenítése egy újabb lépéssel közelebb kerüljön a megvalósításhoz, a most jóváhagyott alkotmánymódosítás után a parlamentnek jóvá kell hagynia a kormány módosítási csomagjának másik részét is, azt az alkotmányos törvényt, amely voltaképpen kimondja a meèiari amnesztia, illetve a Michal Kováè által adott elnöki kegyelmek érvénytelenítését. Andrej Danko házelnök szerint ez már jövő héten napirendre kerülhet.

201703300945120.0000000000000000000000001a_a0mmn.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás