2015. március 5., 19:50

Vladimír Jánoš ex-képviselő ügyét már a rendőrség vizsgálja

POZSONY. A Smer korábbi képviselőjének, Vladimír Jánošnak az ügyét már a rendőrség vizsgálja, elkobozták legálisan tartott fegyvereit is. Szerdán az ICOCRIM feljelentést tett ellene közeli személy fenyegetése és kínzása miatt. Jánoš a feleségét és a lányát zaklatta.

Az interneten terjednek azok a hangfelvételek, amelyeken az ex-képviselő trágár szavakkal szidja a feleségét. Ahogy Elena Antalová trencséni rendőrségi szóvivő elmondta, az ügyben a Privigyei Járási Rendőrkapitányság folytat vizsgálatot, még szerdán elkobozták Jánoš fegyvereit.

A rendőrség megelőző biztonsági intézkedéseket is foganatosított az ügyben az érintett személyek biztonságával kapcsolatban – tette hozzá a szóvivő. Több információt csak később ad a rendőrség, amikor az eljárási és bizonyítási helyzet ezt lehetővé teszi.

A Smer képviselője, Vladimír Jánoš szerdán bejelentette, hogy lemond képviselői mandátumáról. Egyúttal lemondott a Smer privigyei járási elnöki tisztségéről is. Így reagált a sajtóban megjelent információkra, melyek szerint feleségét és lányát zaklatta. Az ex-képviselő az ügy teljes kivizsgálását kéri.

„Az utóbbi napokban a médiában több hazugság, féligazság és hamis vád jelent meg a személyemmel kapcsolatban. Sosem követtem el azokat a cselekedeteket, amelyekkel különböző személyek engem vádolnak. Az adott helyzetre való tekintettel szabad akaratomból úgy döntöttem, hogy lemondok képviselői mandátumomról a szlovák parlamentben, egyúttal visszalépek a Smer járási elnöki posztjáról Privigyén“ – tájékoztatott Jánoš. Hozzátette, azért döntött így, mert tisztázni szeretné magát kiskorú lánya érdekében is.

Vladimír Jánoš még három hónapig kapja képviselői fizetését. A törvény szerint ugyanis ha a képviselő kevesebb mint 5 éve tevékenykedett a parlamentben, mandátuma megszűnése után még 2 hónapig jogosult a fizetésére. Ha több mint 5 évig volt képviselő, akkor 3 hónapig jár neki a képviselői fizetés. Jánoš 2006-tól tevékenykedett a parlamentben. A képviselői fizetés összege az átlagfizetés háromszorosa. Az a képviselő, aki elvesztette mandátumát, vagy lemondott róla, nem egyszerre kapja meg a fizetését, hanem 3 hónapon keresztül. Jánošnak csaknem bruttó 6.000 eurót kell kapnia.





Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.