2016. június 17., 12:34

Versmondók nemzetközi seregszemléje Komáromban

KOMÁROM. A komáromi Jókai Mór Alapiskola, Komárom Város, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Protestáns Oktatási és Közművelődési Egyesület és a Városi Művelődési Központ 2016. június 18-án, szombaton kilencedik alkalommal rendezi meg a Kaszás Attila Versmondó Fesztivált.

A kiváló színművész emlékét őrző alap- és középiskolás szavalókat felvonultató seregszemle a Jókai Napok kísérő rendezvénye. A hazai tanulókon kívül a korábbi évfolyamokhoz hasonlóan idén is szerepelnek anyaországi és határon túli magyar fiatalok is, hiszen a fesztivál célja felfedezni a kiemelkedően tehetséges, fiatal versmondókat a Kárpát-medencében – tájékoztatta portálunkat Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) elnöke.

Az idei évfolyamban 58 diák vesz részt a fesztiválon.  Az iskolai fordulók legjobbjai három kategóriában nevezhettek be, mindannyian két költeményt adnak elő, egy kötelezően választott alkotást Vörösmarty Mihály életművéből, valamint egy tetszés szerinti verset.

A zsűri tagjait neves szakemberek, színművészek alkotják, akik valamennyi versmondót minősítő sávba sorolnak.

A verseny fődíja a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolására szolgáló közhasznú alapítvány által létrehozott Kaszás Attila-díj. 

A szavalók élmezőnyét Komáromba vonzó, nemzetközivé vált rendezvény is bizonyítja, hogy tehetségekben nincs hiány, vannak, lesznek követői a népszerű művésznek, Kaszás Attilának – zárta tájékoztatását az SZMPSZ elnöke.

A fesztivál programja:

08.30 – 09.00 Érkezés, prezentáció a Komáromi Jókai Színház előcsarnokában
09.00 – 09.30 Megnyitó, Kaszás Attila szobrának megkoszorúzása a színház előtt
10.00 – 13.00 A verseny elődöntője (kategóriánként más-más helyszín)
13.00 – 14.00 Ebéd a Klapka Vigadóban
14.30 – 16.00 Döntő (Tiszti pavilon)
17.00 – 19.00 A zsűri szakmai értékelése
18.00 – Jókai Mór szobrának megkoszorúzása
20.00 – eredményhirdetés, díjkiosztás a VMK nagytermében

Megosztás