Vasárnap is zárva tartaná az üzleteket az O¼aNO-NOVA

„A kiskereskedelmi boltok vasárnapi zárva tartásán kívül a javaslat azzal is foglalkozik, ha december 24-e vasárnapra esik. Ez esetben a kiskereskedelmi boltok nem csupán déli 12-ig tartanának zárva, hanem azokra is az év többi napján érvényes vasárnapi zárva tartás vonatkozna” – olvasható a javaslatban.
Mindenkinek jár a szabad vasárnap, hogy a családdal és a gyermekekkel foglalkozzon, esetleg a hobbijának vagy kedvenc időtöltésének éljen vagy egyszerűen csak pihenjen – hangsúlyozták az indítványozók. „Az utóbbi években a kereskedelem fejlődése és az üzletek nyitvatartási idejének meghosszabbítása következtében a vasárnap is egyike lett a klasszikus értelemben vett munkanapoknak” – vázolták a kialakult helyzetet.
Az indítványozók a statisztikai adatok alapján arról tájékoztattak, hogy Szlovákia minden ötödik állampolgára munkával tölti vasárnapját, ami európai viszonylatban is a legtöbb. „Ha a Szlovák Köztársaság célja felzárkózni a fejlett országokhoz, akkor a vasárnapi nyitva tartást be kell tiltani” – hangsúlyozták az O¼aNO–NOVA képviselői.
A honatyák legközelebb a jövő héten kedden térnek vissza ismét a parlamentbe. A tervezett programpontokon túl várja őket a Ján Richter munkaügyi miniszter leváltása ügyében összehívásra kerülő rendkívüli parlamenti ülés is, ennek időpontját azonban még nem határozták meg.