2016. november 23., 14:44

Vádlott lett Matoviè Ficóval kapcsolatos kijelentései miatt

POZSONY. Igor Matoviènak, az Egyszerű Emberek vezetőjének tisztáznia kell magát, mivel a kormányfő, Robert Fico (Smer-SD) lejáratásával vádolják. Az Aktuality.sk portál adta hírül elsőként, hogy a rendőrség vizsgálatot indított Igor Matoviè ellen a fiókvállalatról és a belizéi számláról szóló kijelentései miatt. Az ellenzéki politikus szerint nyilvánvaló, hogy a kormányfő kérésére emeltek ellene vádat.
201611231456370.001a_mat.jpg

Az információt 2015 augusztus közepén közölte Matoviè először a közösségi hálón, majd egy sajtótájékoztatón. Néhány héttel korábban egy magát meg nem nevező személytől kapott egy emailt, amely szerint Fico feleségével még 2008-ban fiókvállalatot alapított Belizén.

A cég keletkezése napján két számlát indított a Belizé Bank Internationalban, a számlákon Matoviè szerint július 21-ig körülbelül 674 millió dollár volt.

Matoviè szerint kínos volt a nyomozónak

Igor Matoviè az Aktuality.sk-nak megerősítette, hogy vizsgálat indult ellene: „Valóban igaz. Vasárnap posztoltam, hogy tudomást szereztem a vizsgálatról, hétfőn a postaládámban volt a dokumentum róla.” Szerinte ez azt igazolja, hogy az ő rendőrségi forrásának igaza volt a tervezett rendőrségi akciókkal kapcsolatban.

„Jöjjön egy tény. Mikor tegnap jogi képviselőmmel, Daniel Lipšiccel elmentem az irat másolatáért, 20 perc alatt a nyomozó egyszer sem nézett a szemembe. Állandóan lesütötte a szemét. Úgy tűnt, kínosan érzi magát, hogy piszkos munkát kell végeznie” – mondta az O¼aNO elnöke.

Az ellenzéki politikus szerint nyilvánvaló, hogy a kormányfő kérésére emeltek ellene vádat. Ami a vádat illeti, hozzátette, még nem volt ideje átnézni az iratot.

"Fico és a kormánya a demokráciát veszélyeztetik, az ellenzéki politikusok ilyen megfélemlítését még Fehéroroszországban Alexander Lukasenko, de Vladimír Meèiar sem engedte meg magának a 90-es években. Fico kriminalizálja az ellenzéket" - mondta az O¼aNO vezetőjének védője, Daniel Lipšic.

„Csak annyit tudok, hogy a vizsgálótiszt úgy kezdett vizsgálatot az ügyben, hogy nem nyomozta le, van-e Robert Ficónak fiókvállalata Belizén. Elég volt neki a Fico által beadott igazolás, miszerint nincs hivatalos számlája Belizén. Ebben a peres ügyben a belizéi számlával kapcsolatban az volt a vád, hogy valaki körtét lopott, és a nyomozónak elég volt az igazolás arról, hogy nem almát lopott” - tette hozzá Igor Matoviè.

Számlamásolatokat talált

Matoviè körülbelül 30 beszkennelt számlát, blokkot és szerződést kapott. Azt állította, ezek a dokumentumok megmutatják, milyen közbeszerzési pályázati manipulációk által jut ki Szlovákiából a pénz erre a számlára. „Néhány millió euró értékű közbeszerzési pályázatról volt szó, és ez az utóbbi két év kérdése” – jelentette ki az O¼aNO vezetője a sajtótájékoztatón.

Matoviè állítja hihetőek, megbízhatóak az információk.

Fico szerint  hülyeségekről van szó

Robert Fico Matoviè információit hülyeségeknek nevezte. „El tud képzelni 674 millió dollárt? Én nem szívesen foglalkoznék ezekkel a hülyeségekkel. Valaki bajban van, és maga körül áskálódik. Ez nem érdemel kommentárt” – reagált a vádakra még Matoviè bejelentett sajtótájékoztatója előtt.

Az Egyszerű Emberek vezetője bevallotta, azért tette közzé az információt, hogy Robert Fico úgy érezze magát, mint ő és családi vállalatának alkalmazottai, amelyet a rendőrség szintén anonim feljelentés alapján vizsgált.

A pártelnök cégében röviddel azelőtt vizsgálódtak a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozói, a nyomozást a hangfelvétellel indokolták, amelyen a Radoslav Procházkával folytatott párbeszéd hallható a számla nélküli apróhirdetésről.

Ficóéknak nincs számlájuk Belizén

A rendőrség Matoviè információit egy belizéi pénzügyi hírszerző egységen keresztül próbálta vizsgálni. A hírszerző egység arról tájékoztatott, hogy Ficóéknak sem jelenleg, sem a múltban nem volt sem személyi, sem vállalkozói számlájuk, sem más pénzügyi termékeik nem voltak a belizéi pénzügyi intézetekben.

Fico kormányfőként ez után a hír után azt várta, hogy az Egyszerű Emberek vezetője lemond képviselői mandátumáról.

Matoviè arra figyelmeztetett, olyan fiókvállalatról közölt információkat, amely egy ismeretlen személy nevén van. „És nem létezik erről semmilyen hivatalos igazolás” – tette hozzá az ellenzéki politikus.

Megosztás