2013. március 20., 11:57

Útjavítás – Egy héten belül pénzt kapnak a megyék

POZSONY. A megyék egy héten belül megkapják az útjavításra szánt pénzt.

A kormány mai ülésén jóváhagyta nyolcmillió euró elosztását a megyék között. A kerületeknek március 26-ig kellene megkapniuk a kátyúk kijavítására előirányzott összeget.

A Besztercebányai és az Eperjesi kerület 1,4 millió, a Kassai és a Nyitrai kerület pedig 1,1 millió eurót kap. A kabinet 914 ezer eurót hagyott jóvá a Nagyszombati, 855 ezer eurót a Trencséni,  s 828 ezer eurót a Zsolnai kerület számára. A  Pozsonyi kerület 293 ezer eurót kap.

Robert Fico kormányfő a múlt heti kormányülés után jelezte, hogy az állam segítséget nyújt a rendkívül kemény tél után keletkezett úthibák kijavításához. A kormány összesen 16 millió eurót szán erre a célra, az összeg felét a megyék, másik felét pedig az önkormányzatok használhatják fel.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.