2014. augusztus 2., 13:12

Újabb személycserékre készül a kormánypárt

POZSONY. Még augusztusban újabb személycserékre kerít sort a kormány szünetét követően az Irány-Szociáldemokrácia. Ezt maga Robert Fico miniszterelnök, a párt elnöke jelentette be egy, a Pravda napilapnak adott interjúban.

„Nem gondolom, hogy szabadságuk idején helyénvaló lenne zaklatnom az embereket. A döntést azonnal meghozzuk, amint a kormány ismét munkába áll” – mondta Robert Fico miniszterelnök. A kormányzó kabinet augusztus közepén folytatja munkáját.

Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke nem konkretizálta hány embert érint majd a személycsere. „Nem akarok számokról beszélni, de csak jómagam legalább 7-8 esetről tudnék beszámolni, ahol egyértelműen le kell váltanunk jelöltjeinket” – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy felügyelő bizottságokban, igazgatótanácsokban, állami vállalatoknál és a közigazgatásban különféle posztokat betöltő személyekről van szó.

Elmondása szerint ezek a jelöltek nem felelnek meg a pártja által felállított szakmai és etikai követelményeknek. „Az ember mindig talál egy fekete bárányt a családban. Nagyon rossz, ha valaki meg van róla győződve, hogy örökkön-örökké tisztségében marad. Ilyen emberekhez már volt szerencsénk a politikában” - jegyezte meg Fico.

A miniszterelnök a kormányban végrehajtott személycserékről is szót ejtett. Mint ismeretes júliusban az oktatásügyi és a gazdaságügyi miniszter posztját is új személy töltötte be. Mint elmondta, ezekben az esetekben nincs szó morális vagy más egyéb kudarcról. „Egyszerűen csak szükség volt arra, hogy dinamizmust kölcsönözzünk az említett létfontosságú tárcáknak” – magyarázta Robert Fico.

Pavol Pavlis gazdaságügyi minisztertől azt várja, hogy a korábbinál is fokozottabb figyelmet szentel a külföldi befektetéseknek, miközben megfelelő körülményeket teremt a vállalkozóknak. Szerinte Dušan Èaploviè, volt oktatásügyi miniszter annak itta meg a levét, hogy kibírhatatlan nyomás nehezedett rá a tárcán belül foganatosított hatalmas változtatások következtében. „Ezért tartom helyes lépésnek, hogy Peter Pellegrini személyében fiatal, de kipróbált politikust állítottunk munkába” – tette hozzá a kormányfő.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.