2013. május 21., 10:05

Újabb kőzetmintát vett a Curiosity

WASHINGTON. Újabb fúrást végzett a Marson a NASA űrrobotja, a Curiosity.
Az amerikai űrkutatási hivatal hétfőn jelentette be, hogy három hónappal az előző kőzetmintavétel után, a Curiosity ismét megfúrt egy marsi kőzetet. A kivájt lyukból származó port a robot a héten juttatja be fedélzeti laboratóriumába, ahol elvégzi az elemzését.

A marsjáró újabb mintavételére nem egészen három méterre attól a helytől került sor vasárnap, ahol a robot korábban fúrt. Az első kőzet előzetes vizsgálatával akkor arra utaló jeleket találtak a kutatók, hogy a marsi környezet egykor alkalmas volt egyszerű életforma kialakulásához. A tudósok a második mintavétellel akarják ellenőrizni ezt a felfedezést.

A tervek szerint a Curiosity hamarosan elhagyja a jelenlegi tartózkodási helyét, és elindul arra a hosszú útra, amely végcéljához, a Gale-kráterből kiemelkedő Aeolis-hegyhez vezet.

A 2,5 milliárd dolláros, egytonnás űrrover tavaly augusztus 6-án ért a Marsra. A hatkerekű jármű februárban és márciusban többször gyengélkedett, ám végül ismét sikerült beindítani fedélzeti laboratóriumait, és folyatni tudta tudományos munkáját.

Az utóbbi egy hónapban azért nem hallatott magáról, mert - ahogy arra a kutatók előre számítottak - a Föld és a vörös bolygó együttállása gátolta a vele folytatott kommunikációt.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.