Újabb botrány a láthatáron az egészségügyben?
POZSONY, KASSA. A kassai L. Pasteur Egyetemi Kórház állítólag túl drágán vásárolt ultrahang-berendezéseket, ráadásul egy olyan tender során, amelyben nem is folyt verseny. Emiatt az egészségügyi tárca a Legfőbb Ügyészséghez fordult.
Minderről a Markíza televízió számolt be a Via Iuris civil szervezet értesüléseire hivatkozva, amely a .týždeò hetilappal együtt foglalkozott a gyanús tenderrel. A televízió megemlíti, hogy a kórház még 2013-ban írt ki versenytárgyalást. A berendezések szállítása iránt 13 cég érdeklődött, akiknek elektronikus aukcióban kellett volna versenyezniük egymással, de erre végül nem került sor.
A Via Iuris tájékoztatása szerint a közbeszerzésben csak egyetlen társaság vett részt, amely azt meg is nyerte. Bár a többi cég is érdeklődést mutatott a berendezések szállítása iránt, ám a civil szervezet szerint azok nem tudták teljesíteni a versenyfeltételeket. Ezek közül a televízió példaként a berendezések fékező rendszerét említette. Bár a szakemberek szerint elegendő a kerekek közül kettőt fékezni, a kassai kórház mégis ragaszkodott ahhoz, hogy négy kerék fékezzen.
A Via Iuris a televízió szerint azt is állítja, hogy a kassai készülékek szembetűnően drágák. Miközben a kassai kórház radiológiai osztályának adó nélkül 92 ezer euróért vásárolta az ultrahang-berendezést, a vsetíni kórház egy hasonló paraméterekkel rendelkező gépért csak 51 ezer eurót fizetett.
A Markíza szerint a kassai kórház nagyságrendileg 90 ezer eurós árra számított, és úgy véli, hogy a tenderrel kapcsolatban minden rendben volt. Az intézmény elutasítja azt az állítást, hogy a versenyfeltételeket diszkriminatív módon állították fel.
A televízió a civil szervezettel együtt arról is tájékoztatott, hogy a pályázatelbíráló bizottságban az Irány-Szociáldemokráciához (Smer-SD) közelálló emberek ülnek. Például Branislav Paška, Pavol Paška volt házelnök unokaöccse. Pavol Paška azután távozott a parlament elnöki tisztségéről, hogy kirobbant a pöstyéni kórház CT-vásárlásával kapcsolatos botrány.
Viliam Èislák egészségügyi miniszter jelezte, hogy foglalkozik majd az esettel. Az egészségügyi tárcát Peter Bubla szóvivő szerint érdeklik a válaszok az olyan kérdésekre, hogy mekkorák voltak az árak és hányan versenyeztek egymással. „Emiatt az egészségügyi minisztérium beadvánnyal fordult a Legfőbb Ügyészséghez” – közölte a szóvivő.

Forrás
TASR