2014. szeptember 14., 14:40

Több mint kétszáz kilométeren van árvízi védekezés Magyarországon

BUDAPEST. A magyarországi folyószakaszokon már több mint kétszáz kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség. Több településen tovább romolhat a helyzet - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vasárnap az MTI-vel.
201409141419510.a1.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A közlemény szerint több mint tizenhárom kilométeren (a Rábán és a Pinkán) a legmagasabb, harmadfokú készültség van érvényben. A Dráván 56,4 kilométeren másodfokú, továbbá több mint 149 kilométeren (a Dunán, a Lajtán, a Murán, a Zala folyón, valamint a Principális-csatornán) elsőfokú készültség mellett védekeznek a szakemberek.

A Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság védelmi szervezetéhez már hét vízügyi igazgatóság területéről rendeltek át műszaki irányítókat, gátőröket, vízhozammérőket. A Balatonnál a vízparti településeken sehol nem kellett helyi vízkárelhárítási védelmi fokozatot elrendelni, de kijelölték a védekezésért felelős helyi szakembereket. Siófok éjszaka műszaki segítséget kért a vízügyi igazgatóságtól a városban a heves csapadék miatt kialakult elöntések kezelésére. A vízügyi igazgatóság három nagyobb teljesítményű szivattyút adott át, az összegyűlt csapadékvíz átemelése jelenleg is tart.

A vízügy közleménye szerint szombat éjjel meghibásodott a Lendvadedesi (Gosztolai) tározónál a vészárapasztó betonburkolata, de azt már sikerült stabilizálni. A Lenti-patak visszahúzódott medrébe, a vízügyi igazgatóság átadta a védekezést az önkormányzatoknak. A vészárapasztón kifolyó víz mezőgazdasági területet öntött el - írták.

A bizonytalan meteorológiai helyzet miatt fennáll a veszélye annak, hogy Zalaszombat, Gáborjánháza, Bödeháza és Szijártóháza településen esetleg tovább romlik a helyzet. Lenti térségében - tekintettel a délelőtti folyamatos esőzésre - nem javasolja a visszatelepítést az OMIT.

Jelenleg nyolc vízügyi igazgatóság területén összesen huszonhárom szakaszon van elrendelt készültség. Ebből hat szakaszon harmad-, kilenc szakaszon másod-, nyolc szakaszon elsőfokú készültség van érvényben. Az elöntött terület nagysága 6100 hektár, ebből 1300 hektár vetés-szántó.

Az OMIT a közleményében kitért arra is, hogy a jelenlegi szélsőséges időjárás és a több folyón várható rekord közeli árhullám alátámasztja azt a vizsgálatot, amelyet a kormány rendelt el a mértékadó árvízszint felülvizsgálatával kapcsolatban.

Szentgotthárdnál már apad a Rába

Szentgotthárdnál már apad a Rába vízszintje, de az éjszakai esőzések lassíthatják az apadást, a határhoz közeli töltés és vasúti pálya kereszteződésénél sikerült homokzsákokkal megerősíteni a töltéshiányos részeket, ezért már újra van vonatközlekedés a Szombathely-Graz közötti vasútvonalon - közölte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

Gaál Róbert védelemvezető tájékoztatása szerint a Rába körmendi szakaszán vasárnap hajnalban rendelték el a harmadfokú, legmagasabb árvízvédelmi készültséget, a tetőzést vasárnap éjfél körül várják, 490-510 centiméter közötti vízállással, tehát a vízszint megközelítheti, de valószínűleg alatta marad az eddigi legmagasabb, 520 centiméteres vízmagasságnak.

Az árhullám következtében jelentős völgyi elöntések lehetnek Körmend térségében és az alatta levő szakaszokon is. Sárvárnál várhatóan szerdán tetőzik a folyó - ismertette Gaál Róbert. Hozzáfűzte: a gátőrök folyamatosan járőröznek, a műszaki szakemberek pedig segítséget kaptak a székesfehérvári és szegedi vízügyes kollégáiktól, így nagyobb létszámban, megerősítve vesznek részt a védekezési munkálatokban.



A vízügyi igazgató tájékoztatása szerint Kemestaródfánál a Pinka és a Strém szombaton éjjel hosszan tetőzött. Vasárnap reggelre csak gyenge apadás mutatkozott a Rába visszaduzzasztó hatása miatt. A Pinkán egyelőre nem alakult ki újabb árhullám, a Gyöngyösön és a Répcén viszont továbbra is árad, az árhullámok vasárnap reggelre Sorkifalud illetve Tompaládony térségébe érkeztek. A Gyöngyös-patakon levonuló árhullám hatására a Lukácsházi tározóba folyamatosan érkezik a víz.

Védelmi készültséget rendeltek el Ipolytarnócnál


Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a polgármester a Nógrád megyei Ipolytarnócon vasárnap az Ipoly folyó vízszintjének folyamatos emelkedése miatt; a faluba ezer homokzsákot szállítottak - közölte az MTI-vel a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.

Angyal Eszter elmondta: jelenleg elsőfokú árvízvédelmi készültség van Ipolytarnócnál, védekezésre azonban még nincs szükség. Az elmúlt napok heves esőzése és a következő napok hasonló előrejelzései, az Ipoly szlovákiai szakaszán mért vízszint, illetve a magyar szakaszon történt jelentős emelkedés miatt rendelte el a készültséget Ipolytarnóc polgármestere - tette hozzá.

A szóvivő tájékoztatása szerint Ipolytarnócnál 329 centiméteren állt a vízszint délelőtt 11 órakor, és óránként 10-15 centimétert emelkedik. A településen hét lakott és egy üresen álló lakóingatlan védelme válhat szükségessé a Rákóczi és Dankó úton - mondta Angyal Eszter. A faluban meglévő készlethez további ezer darab homokzsákot szállított a helyszínre a salgótarjáni katasztrófavédelmi kirendeltség, Ipolytarnóc polgármestere gondoskodott a befogadóhely előkészítéséről az esetleges kitelepítés esetére, a figyelőszolgálat folyamatosan működik.

Siófokon pincéket, mélygarázsokat öntött el a víz

Siófokon pincéket, mélygarázsokat öntött el az esővíz, a térségében négy óra leforgása alatt száz milliméter eső hullott - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vasárnap az MTI-vel. Közleményük szerint a Szent László utca a város egyik legkritikusabb pontja, itt a mélyebben fekvő szakaszon nyolcvan centiméter víz hömpölygött az utcán, mélygarázsokat és pincéket öntött el a víz. A siófoki egységek a székesfehérvári tűzoltókkal, valamint a vízügy szakembereivel tíz szivattyúval távolítják el a vizet.

Ugyancsak Siófokon, a Tessedik Sámuel utca egyik lakóházában több tíz centiméternyi magasan állt a víz. A siófoki hivatásos tűzoltók szivattyút telepítettek a házhoz, ám a víz visszaáramlott az ingatlanba, így a tűzoltók homokzsákokkal zárták le az ajtókat a víz elől. A Bem József utcában egy családi házban mintegy 40 centiméter magasan állt a csapadékvíz, amit szivattyúval távolítottak el. A Wesselényi utcában egy garázsból ugyancsak szivattyúzni kellett a vizet, egy Molnár István utcai lakóház pincéjét pedig egy méter magasan árasztotta el az esővíz.

Siófok mellett a megye más térségeiben is szükség volt a tűzoltók segítségére. Csombárdnál a felázott talaj miatt egy nyolc méter magas fa dőlt az útra, Balatonszabadiban, a Kossuth Lajos utcában négy házat kell megvédeni a bejárati ajtókhoz egyre közelítő ártól. Itt homokzsákokból védőgátat építenek az épületek megóvása érdekben, Nagyberényben újabb lakóházak kerültek víz alá. Ádándon a Kis-Koppány patak egyre emelkedő vízszintje okozott gondot. Az Etelköz utcába befolyt vizet szivattyúzták, 300 homokzsákkal pedig egy vendéglátó egységet és a szomszédos lakóházakat védték a víztől.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi - vasárnap reggeli - tájékoztatása szerint Somogy megyében hét településen kellett védekezni. Nagyberény és Som között a 65-ös főútra folyt sáros eső miatt több elakadt személyautót kellett kimenteni, Ságváron és Siófokon a csapadékvíz több lakóházat is elöntött. Siófokon nyolc embert, Ságváron pedig hetet kellett kitelepíteni.
201409141419510.a1.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.