Több ezren tiltakoztak a Bonaparte lakónegyedben

A tömeg transzparensekkel, „Nemet Ficóra!“ és „Börtönbe Kaliòákkal“ feliratokkal érkezett a tüntetés helyszínére. A szónoki pulpitus elé egy koporsót tettek, amelyre fehér betűkkel azt írták: „El kell temetni a tolvajlást”. A tiltakozó akció szervezői a jelenlevőknek piros kártyákat osztogattak, amelyek által arra hívták fel a figyelmet, hogy szerintük Bašternák egy adócsaló, aki csupán a 2012-es évre vonatkozólag fiktív áfa-visszatérítések útján 8 millió euróval rövidítette meg az államot.
Több ellenzéki pártvezér is felszólalt a tiltakozáson. „Szlovákia történetében először leszünk az Európai Unió Tanácsa soros elnöke. Az országot pedig olyan ember vezeti, aki abban a lakásban él, amelyet valószínűleg adócsalásból befolyó pénzekből építettek. Ez Szlovákia számára hatalmas szégyen“ – fogalmazott Richard Sulík európai parlamenti képviselő, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke.
Veronika Remišová, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO-NOVA) képviselője arról beszélt, manapság Szlovákiában már talán senki sem hisz el azt, hogy 12 millió eurót készpénzben is ki lehet fizetni. „Ma senki sem hiszi el, hogy normális dolog először lakásokat vásárolni 1 euróért, majd azokat 12 millióért eladni, aztán újból eladni azokat 1,3 millióért, s eközben az államtól bezsebelni közel 2 millió eurót az áfa-visszatérítés kapcsán“ – fejtette ki.
A beszédeket az emberek bekiabálása szakította félbe: „Elég volt Ficóból“, „Börtönbe Kaliòákkal!“ – kántálta a tömeg. Az O¼aNO-NOVA vezetője, Igor Matoviè hozzáfűzte: két év alatt ugyanazok a lakások nyolc további cégen mentek keresztül. „Mennyi csalást is fedezett Kaliòák?“ – tette fel a kérdést.
A lakókomplexus előtti tér teljesen megtelt tüntetőkkel, sőt, sokan álldogáltak a szomszédos utcácskákban is. Martin Poliaèik, az SaS képviselője szerint a tiltakozók 2000-nél is többen lehettek, Igor Matoviè pedig negyed órával később azt állította, hogy a jelenlevők között hozzávetőleg 5000 piros kártyát osztott szét. Grendel Gábor honatya (O¼aNO-NOVA) nem tudta megbecsülni a jelenlevők számát, csak annyit mondott: több ezren lehettek. Egy további szervező szerint közel 3000-en voltak.
A tegnapi tüntetést az SaS és az O¼aNO-NOVA ellenzéki párt szervezte. Lépésüket az egyik közösségi hálón azzal indokolták, hogy „egyértelműen a felszínre kerültek Kaliòák belügyminiszter és Poèiatek exminiszter, illetve az adócsaló Bašternák magánvállalkozó közti kötődések. Ráadásul minkét kormánytag szerepel az ő fizetési szalagján, a kormányfő pedig tőle bérli a lakását“.
Kaliòák mindezek ellenére továbbra is élvezi Fico és az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) bizalmát. „Mindegyik vállalkozói közegből érkező politikus magával viszi a múltját és a kapcsolatait. Robert Kaliòák napi szinten magyarázkodik, dokumentumokat mutat be és kommunikál“ – mondta Fico a TA3 hírtelevízió Politikában című hétvégi vitaműsorában. Véleménye szerint Kaliòák bebizonyította, hogy nem kapott pénzt Bašternáktól.
Fico ugyancsak ismételten kijelentette: nem hajlandó kiköltözni a Bašternáktól bérelt lakásából. Ezt csak akkor teszi, ha bebizonyosodik, hogy Bašternák valóban adócsalást követett el. „Ha bebizonyosodik, hogy a lakásom tulajdonosa bűnöző, akkor kiköltözöm. Csak azért azonban nem fogok kiköltözni, mert Matoviè úr ezt kívánja“ – hangsúlyozta a miniszterelnök. Rámutatott, hogy a Bonaparte lakónegyedben más jelentős emberek is laknak, így például egy külföldi bank vezetője is.
