Tiltakoznak Juhász büntetése ellen a romák
„A Szlovákiai Roma Kezdeményezés (RIS) iszonyattal vette tudomásul Juhász Milan, a brutális gyilkos büntetéséről szóló hírt” – mondta Václav Kappel, a szervezet elnöke.
A RIS szerint az enyhe ítélet hasonló tettek elkövetésére serkentheti az embereket. „Ez a buta és aránytalanul alacsony büntetés ösztönzően hat azokra, akik önkezűleg akarnak igazságot tenni, majd pszichiáterek és pszichológusok segítségéve beszámíthatatlanná nyilváníttatják magukat” – közölte a RIS elnöke.
Kappel úgy gondolja, a vizsgálatot és a bizonyítási eljárást felületesen végezték el. A Szlovákiai Roma Kezdeményezés ezért ragaszkodik az ügy ismételt kivizsgálásához és perújrafelvételt követel. A szervezet elnöke a pszichiátriai szakértői véleményt megbízhatatlannak tartja, mivel a törvények szerint a rendőröknek kötelezően át kell esniük alkalmassági vizsgálaton ahhoz, hogy munkájukat végezhessék.
A Szlovákiai Roma Unió Pártjának (SRÚS) elnöke is élesen tiltakozik a hármas gyilkosságért kiszabott kilencéves börtönbüntetés ellen - mondta František Tanko, a szervezet elnöke. Hozzátette, nevetségesen enyhének tartja a büntetést, amely nem arányos a súlyos bűntettel. Úgy gondolja, az elkövetőnek életfogytig rács mögött kellene maradnia.
A bazini (Pezinok) Speciális Büntetőbíróság tegnapi tárgyalásán a legszigorúbb börtönben letöltendő 9 évnyi szabadságvesztésre és elmegyógyintézeti kezelésre ítélte Juhász Milant. Az ítélet jogerős, mivel senki nem fellebbezett ellene. A bíróság arra a következetésre jutott, hogy Juhász büntetőjogilag felelős a tettért. A taláros testület ugyanakkor csökkentette a kiszabható büntetést, mivel az orvosi szakvélemények alapján úgy ítítélte meg, a lövöldözés idején jelentősen csökkent a volt városi rendőr beszámíthatósága.
A három emberéletet követelő tragédia tavaly június 16-án, röviddel 10 óra után játszódott le Ógyallán. Juhász Milan személygépkocsijával az egyik roma család háza elé hajtott, ahol illegálisan tartott lőfegyverével több lövést adott le. A családi tragédia során életét vesztette a 44 éves családfő, 19 éves fia és 24 éves veje, további két személy lőtt sérülést szenvedett. A rendőrök a lövöldözés után hozzávetőleg egy órával Zemko Margit ógyallai polgármester Akácfa utcai házánál találtak rá az elkövetőre, aki a fegyverét saját fejének szegezve öngyilkossággal fenyegetőzött. Két órán át tartó egyezkedés után Juhász Milán végül megadta magát.
A vizsgálat során kiderült, hogy a férfi nem faji indíttatásból követte el tettét, annak kiváltó oka sorozatos munkahelyi kudarcokból származó frusztrációja volt. Vallomásában az elkövető azt mondta: nehezen viselte el, hogy városi rendőrként nem tudta megfékezni a népes roma család tagjait, akikhez a tragédiát megelőző hónapokban kollégáival tizenháromszor kellett kiszállniuk.