Találka a könyvtárban – könyvbemutató Tornalján

"Szent-Ivány József családja a liptói ágából származik, és Szent-Ivány József édesapja még Liptóban, Liptószentivánon élt. 1902-03-ban költöztek Bejébe, akkor vásárolták meg az ott lévő kastélyt, amit később átépítettek. Az édesapja nem sokkal később 1905-ben meg is halt. A feleségével, aki a Wlassics családból származott, fontos politikusokat adtak Budapestnek" - mutatta be a családot a kötet szerzője, Simon Attila történész, rámutatva arra is, hogy Szent-Ivány József már az 1918-19-es fordulat idején és az őszirózsás forradalomban fontos szerepet játszott. "Amikor ez a terület 1919 januárjában Csehszlovák fennhatóság alá került, ő volt az, aki Gömörben úgymond "felvette" a kardot és ő szervezte meg a magyarságot itt, és vált a gömöri magyarság legfontosabb politikusává" - mondta a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója.
Szent-Ivány József egy emblematikus alakja volt Gömörnek, aki egyszerre volt birtokos, politikus, mecénás, köz- és szépíró, művelődésszervező és egyben jó családapa. A két háború közötti Csehszlovákiában ő volt a magyar kisgazda társadalom megszervezője, a Magyar Nemzeti Párt vezére, négy cikluson át a magyarság egyik legaktívabb nemzetgyűlési képviselője. Nagyrészt neki köszönhető a legfontosabb korabeli felvidéki magyar napilap, a Prágai Magyar Hírlap megalapítása is. A Kis lépések nagy politikusa c. kötet ennek a közösségi stratégiákban gondolkodó gömöri magyar embernek kíván emléket állítani.
A tornaljai Városi Művelődési Központ, illetve a könyvtár rendszeresen tart író-olvasó találkozókat. Puskó Gábor igazgató szerint van, amikor pályázati támogatásokból tudják meghívni a vendégeket, van amikor önerőből, és arra is van példa, hogy maguk a szerzők kínálkoznak, ajánlkoznak, hogy szivesen eljönnének Tornaljára. A mostani könyvbemutató éppen a helyi kötődés miatt, külön is fontos volt a szervezőknek.
A Szent-Ivány család leszármazottai közül többen is neves személyiséggé váltak. A család különböző sarjai Budapesten, és Közép-Európa más térségeiben, illetve Ausztráliában telepedtek le. Ma még áll Bejében a családi kastély, igaz szebb napokat is megélt. Jelenleg magántulajdonban van az épület, pár hete egy ingatlankereskedés útján vált eladóvá. A kastély jelentős tatarozást követően Gömör egyik patinás épületévé válhatna.
