Szlovákia továbbra is küld katonákat Afganisztánba
NEWPORT, POZSONY. Szlovákia bekapcsolódik a NATO új Resolute Support nevű afganisztáni missziójába. A támogató misszióba évente két alkalommal 65 katonát küld majd. A NATO csütörtöki tanácskozása után ezt Martin Glváè védelmi miniszter nyilatkozta.
"Szlovákia kinyilvánítja a támogatási készségét, és csatlakozik a Resolute Supporthoz" – mondta a védelmi miniszter. Arra azonban figyelmeztetett, hogy eddig még nem írták alá azokat a megállapodásokat, amelyek a művelet beindítását lehetővé tennék. "A tanácskozások alatt az Afgán Köztársaság mindkét elnökjelöltjének a leveléből idéztek: mindketten vállalják ezt a kötelezettséget, és aláírják a megállapodást. Úgy tűnik, hogy Afganisztán 2014 után abba az irányba tart, amely irányba hosszú ideig készült“ – fűzte hozzá a miniszter.
A világ csúcspolitikusai a tanácskozást követően értékelték az afganisztáni helyzetet. Glváè a sajtótájékoztatóján elmondta: az afganisztáni biztonsági helyzet továbbra sem ideális. "A szlovák katonák ezekben a napokban, főként a nagyobb számú katonaság áthelyezése idején sincsenek biztonságban, ahogy a múltban sem voltak" – mondta el. Másrészt azonban szerinte egyes területeken haladás látható, például a fiatalok művelődése terén.
A NATO állandó szlovákiai képviselője, Tomáš Valášek szerint ma az országban 300.000 afgán katona áll készenlétben. "Felvetődik a kérdés, hogy a zavargások miért folytatódnak. A lényeg az, hogy már hozzávetőleg egy éve egyedül, a NATO minimális támogatása nélkül ténykednek az afgán fegyveres erők. Egészen biztosak vagyunk abban, hogy sikerült kiépítenünk olyan erőket, hogy az ISAF katonai művelet befejezése után az afgán fegyveres erők majd képesek lesznek megtartani a rendet az országban" – magyarázta Valášek. Hozzáfűzte: ez irányban fontos lesz a Resolute Support elnevezésű misszió és az afgán katonáknak nyújtott anyagi támogatás is.
A csúcspolitikusok tanácskozásának részét képezte az Afganisztánban elesett katonákról való megemlékezés is. "Ez a Szlovák Köztársaság számára is nagyon jelentősnek bizonyult, mivel tavaly elesetek az első katonáink Afganisztánban" – tette hozzá Glváè.

Forrás
TASR