2011. augusztus 15., 11:22

Szinte minden vírussal megküzd egy új szer

BUDAPEST. Amerikai kutatók olyan vírusellenes szert fejlesztettek ki, amely - a széles spektrumú antibiotikumokhoz hasonlóan - a legkülönfélébb vírusfertőzéseket képes lehet leküzdeni - írja az origo.hu.

A lap emlékeztet rá, hogy a bakteriális fertőzések ellen hosszú évtizedek óta rendelkezésünkre állnak az antibiotikumok, amelyek megbirkóznak egy sor  baktériummal, de a vírusfertőzésekkel szemben valamennyi antibiotikum hatástalan. Márpedig nemcsak a megfázást vagy az influenzát, de olyan halálos kórokat is vírusok okoznak, mint az Ebola és a többi rettegett vérzéses láz.

Az amerikai Massachusetts-i Technológiai Intézet (MIT) munkatársai azonban most olyan fejlesztéssel álltak elő, amely széles körben forradalmasíthatja a vírusos betegségek kezelését. Todd Rider, az új technológia feltalálója szerint a módszernek elvben mindenfajta vírus ellen működnie kell. Éppen e miatt a széles hatásspektrum miatt remélhető, hogy a készítmény az olyan újonnan feltűnő vírus-variánsokkal is felveszi a harcot, mint amilyen például a 2003-as súlyos akut légúti szindróma- (SARS-) járványt okozta.

Az MIT Lincolnról elnevezett laboratóriumában kikísérletezett szer bármiféle vírusfertőzött sejtet képes felismerni és elpusztítani, s ezzel gátat vetni a kórokozó terjedésének. A készítmény valamennyi vizsgált vírussal szemben hatékonynak bizonyult; köztük volt a megfázást okozó rinovírus, a hírhedt H1N1 influenza-törzs, egy gyomorvírus, valamint a gyermekbénulás, illetve a dengue és egyéb vérzéses lázak kórokozói.

Rider ötlete abban állt, hogy a kettősszálú RNS-t felismerő fehérjéhez géntechnológiai eszközökkel egy olyan másik fehérjét kapcsolt hozzá, amely a sejtben az apoptózis, vagyis a programozott öngyilkosság parancsát hivatott kiadni. (Olyankor indul be például apoptózis, ha egy sejt érzékeli, hogy megindult a rosszindulatú daganattá válás útján.) Az így létrehozott kiméra fehérje, a DRACO az egyik felével megragadja a kettősszálú RNS-t, a másik felével apoptózisra utasítja a sejtet. Az ötlet zsenialitása és a megközelítés újszerűsége e két elem összekapcsolásában rejlik - vélik Rider immunológus kollégái, akik szerint nehéz elképzelni, hogy a gyógyszerrezisztencia (a gyógyszerekkel szembeni ellenállóképesség) terén amúgy bosszantóan találékony vírusok miképpen tudnák az új szert kicselezni.

Rider beleszabott a DRACO-ba még egy olyan, szintén a természetben előforduló fehérjéktől kölcsönzött szerkezeti elemet, melynek segítségével a kiméra fehérje átléphet a sejthártyán, így könnyűszerrel bejuthat bármilyen emberi vagy állati sejtbe. Ha aztán ott kettősszálú RNS-t nem talál, érintetlenül hagyja a sejtet.

A kísérletek java részét laboratóriumban fenntartott, vírusfertőzött emberi és állati sejttenyészeteken végezték, de tesztelték már a DRACO-t H1N1-gyel megbetegített egereken is. A DRACO-val kezelt egerek tökéletesen felépültek a fertőzésből. Az egérkísérletből az is kiderült, hogy a DRACO maga nem mérgező a rágcsálókra nézve. A kutatók most még több fajta vírussal, immár főleg egerekben tesztelik a készítményt. A kutatók már várják az engedélyt a nagyobb állatokon, majd az emberen történő kipróbálásra.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.