Száznál több rendelővel bont szerződést az Általános Egészségbiztosító
Az érintett rendelők zömével, körülbelül 100-zal, azért mondják fel a szerződést, mert az orvos egyidejűleg folytat praxist kórházban és magánrendelőben. A biztosítónak körülbelül 8500 rendelővel van érvényes szerződése, 1,4 %-uk kapja meg a biztosítótól a felmondólevelet. „Az orvossal megmarad a szerződés, nyújthat egészségügyi szolgáltatást, de más intézményben” – magyarázta Koèan. További 20 rendelő szerződését azért bontják fel, mert nem működnek hatékonyan.
A VšZP továbbra is ellenőrizni és értékelni akarja a rendelőket. A leggyakrabban nőgyógyászati és urológiai, valamint belgyógyászati rendelőkkel bontják fel a szerződést. Ez leginkább a Pozsonyi és a Kassai kerületet érinti – tájékoztatott Milan Horváth, az egészségügyi ellátás beszerzési szekciójának vezetője. „Azt szeretnénk, hogy hatékonyabb legyen a rendelők hálózata” – hangsúlyozta. Nem zárta ki, hogy új szerződéseket kötnek új intézményekben azokban a régiókban, ahol hiányoznak a szakorvosok.
Koèan úgy véli, hogy az intézkedés által érintett rendelőkből a páciensek más intézménybe mennek át, így nem korlátozódik az egészségügyi ellátás. „Továbbra is fizetni fogjuk az ellátást, csak másutt” – szögezte le.
Beata Havelková, a revíziós részleg vezetője szerint nem működtek hatékonyan azok a rendelők, amelyekkel felbontották a szerződést. Mint kifejtette, ezekben az intézményekben a limitek teljesítése érdekében a pácienseket gyakrabban hívták a rendelőbe, illetve az orvos ugyanabban az időben rendelt több helyen is.
Azok a biztosított személyek, akiket a szerződések felbontása érint, írásbeli értesítést kapnak a biztosítótól, és megkapják azon orvosok listáját is, akiknek továbbra is van szerződésük. A nőgyógyászati rendelőkkel kötött szerződések felbontása miatt körülbelül 8000 nő várhat ilyen jellegű írásbeli értesítést. Havelková hangsúlyozta, az érintett orvosok azon a munkahelyükön tovább dolgoznak majd, amelynek van érvényes szerződése az egészségbiztosítóval.
Az Általános Egészségbiztosító, amely a legnagyobb a hazai piacon, tavaly augusztus óta veszteséges, ezért konszolidációs tervet dolgozott ki. Tavaly eredetileg 250 millió eurós veszteségre számítottak, most Koèan elmondta, a legfrissebb becslések szerint az összeg 200-210 millió euró körül alakul. Az állami egészségbiztosítónak még soha nem volt ilyen nagy vesztesége. Az eddigi legnagyobb veszteség 2010-ben 120 millió euró volt.
