2013. május 2., 07:12

Szarvashibát vétett Ivan Gašparoviè

POZSONY. Súlyos nyelvtani hibákat követett el Ivan Gašparoviè szlovák államfő, amikor nemrégiben Nyitrán egy nemzetközi bonsai kiállításon beírt az indonéz pavilon emlékkönyvébe.

A pozsonyi indonéz nagykövetség által nyilvánosságra hozott felvétel szerint Gašparoviè a "krásy" (szépség) szó végén az ipszilont lágy i-re cserélte (krási), ami a szlovák helyesírásban nagyon durva hibának számít. Ezt az általános iskola ötödik osztályában tanulják a gyerekek - jegyezte meg a Novinky.cz cseh hírportál.

A mindössze kilenc szóból álló mondatban Gašparoviè ráadásul sem a vesszőt, sem a mondat végi pontot nem tette ki. "Errare humanum est", vagyis "Tévedni emberi dolog" - kommentálta újságírói kérdésre az esetet Marek Trubaè, a szlovák köztársasági elnök szóvivője.

A Sme című napilap internetes kiadása megjegyezte: a kínos esetre alig fél évvel azután került sor, hogy Gašparoviè analfabétának minősítette az újság egyik munkatársát, amikor aziránt érdeklődött, milyen okok miatt halogatja Jozef Èentéš, a korábbi parlament által megválasztott főügyész hivatalos kinevezését. "Ön analfabéta? Ön nem érti az alkotmánybíróság döntését" - mondta akkor Gašparoviè a Sme riportérének.

Ingrid Hrubanovièová nyelvész szerint nem meglepő, hogy Gašparoviè súlyos nyelvtani hibát vétett, mert úgy véli, hogy a szlovák politikusok és önkormányzati vezetők szövegei nyelvhelyességi szempontból gyakran sok kívánnivalót hagynak maguk mögött.

A Gašparoviè bejegyzését tartalmazó fénykép rövid időn belül felkerült a világhálóra, s Szlovákiában ezrek szórakoznak rajta - írja a Novinky.cz.

A mai szlovák államfő egyébként elhíresült nyelvbotlásairól. Néhány éve, második elnökválasztási kampányában például kijelentette: nem volt egyszerű döntést hozni arról, hogy "induljak az államfő elnökének tisztségéért".

"Több mint négyszáz napon át utazgattam Szlovákiában, ami majdnem egy év" - dicsekedett ugyancsak az akkori kampány egyik televíziós vitájában.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.