Szabadság és Szolidaritás: Sulík a régi-új elnök
A Szabadság és Szolidaritás (SaS) tagjai titkos szavazáson döntöttek az új pártelnök személyéről. A liberális eszméket hirdető SaS-nek egyébként mindössze mintegy háromszáz tagja van.
Richard Sulík közvetlenül a voksolás lezárta után elmondta, véleménye szerint a szlovák társadalom az elmúlt hónapokban hazai viszonylatban meglehetősen szokatlan jelenségnek lehetett szemtanúja, mégpedig egy ténylegesen nyílt választási kampánynak.
„Úgy gondolom mindketten tisztességgel viseltük a küzdelmet. Nagyon örvendek és köszönöm a tagoknak, hogy ismételten, egy újabb négy éves ciklus erejéig bizalmat szavaztak nekem. Le akarok ülni Jozeffel (Kollárral a szerk.), hogy megegyezzünk, milyen változtatásokat teszünk” – mondta a régi-új pártelnök. Egyben utalt arra, hogy a Jozef Kollár által javasoltak némelyikével egyetért, így ezeken a területeken a közös hang megütésére törekszik majd. Elmondta örömmel tölti el, hogy a nyílt párharc ellenére pártja egységes, a tagok kölcsönös kapcsolata rendkívül jó.
Sulík ellenfele, Jozef Kollár gratulált az újraválasztott pártelnöknek. Mint elmondta: tiszteletben tartja a szavazás eredményeit. Hozzátette, a kongresszuson 257 párttag vett részt és azok mindegyike voksolt.
„Megerősíthetem, hogy a decemberben kezdődött kampány szlovák viszonylatban valóban rendkívül korrekt módon, tisztességesen zajlott, amiért az SaS-t alkotó mindkét tábornak kijár a köszönet” – mondta el a pártelnöki tisztségért folytatott küzdelemben alulmaradt Jozef Kollár.