2013. október 2., 15:48

Solymos: a Vízió 2016-ban nincs szó területi autonómiáról

POZSONY. A Vízió 2016, amelyben a Most-Híd oktatási és kulturális önkormányzásáról beszél, egy 21 századi, európai színvonalú dokumentum. Szó sincs benne a területi autonómiáról – jelentette ki Solymos László, a Most-Híd alelnöke.

Solymos László Rafael Rafaj, Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnökének és Jozef Božik, Simony (Partizánske) polgármesterének kijelentéseire reagált. A Most-Híd alelnöke egyúttal azt üzente, gondolkodásmódjukkal mindketten a 19. század szintjén maradtak.

A Vízió 2016 elsősorban a szlovákiai magyarság asszimilációját kívánja megállítani illetve visszafordítani. A dokumentum öt fejezetből áll: Önmeghatározás, Identitáspolitika, Önkormányzatiság, Oktatásügy, Nyelvi jogok. Solymos kulcsfontosságúnak nevezte az Önmeghatározás című fejezetet, amelyben a párt a szlovákiai magyarság közös szimbólumainak kiválasztását javasolja. Bugárék elképzelése szerint egy zászló és címer létrehozását társadalmi párbeszédnek kell megelőznie.

A Most-Híd szerint át kellene értékelni a községek járásokba való felosztását is. A párt síkra száll a magyar mint regionális hivatali nyelv elismeréséért. Továbbá azt is el szeretné érni, hogy Szlovákiában a kisebbségek nyelvhasználati jogát a tényleges nyelvhasználat, ne pedig nemzetiségi szempontok alapján határozzák meg.

Rafael Rafaj, a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke a dokumentum nyilvánosságra hozása után azt mondta, a Most-Híd programszerűen Szlovákia déli részének elszakításán, nyelvi megszállásán és kultúrájának privatizációján dolgozik. A Vízió 2016 Önmeghatározás című fejezete több pontban kimeríti az alkotmányellenesség fogalmát, ezért a pártot fel kell oszlatni – fogalmazott az alelnök.

Hasonlóan vélekedik a programról Jozef Božik, Simony (Partizánske) polgármestere, aki szerint az oktatásügyi és kulturális autonómia az első lépés a területi autonómia követelése felé.

Megosztás