2013. július 15., 17:12

Sokan mellőzik a megelőző szűrést

POZSONY. Bár Szlovákiában többféle preventív orvosi kivizsgálás vehető igénybe, a polgárok jelentős hányada nem él a lehetőséggel.

Az egészségbiztosítók adatai szerint a gyermekek esetében némileg jobb a helyzet. Tavaly az Általános Egészségbiztosító (VšZP) kiskorú ügyfeleinek csaknem a fele vett részt megelőző orvosi kivizsgáláson, ám a felnőttek esetében ez az arány csak 15 százalékos volt. Legtöbben a fog-, legkevesebben pedig gasztroenterológiai és urológiai preventív vizsgálatnak vetették alá magukat.

Branislav Cehlárik, a Dôvera Egészségbiztosító PR menedzsere elmondta: nem tapasztalják az érdeklődés változását. Tavaly az érintett hölgyeknek csak 43 százaléka tartotta fontosnak saját a megelőző nőgyógyászati kivizsgálást. Még rosszabb a helyzet a felnőttek általános szűrése terén: csupán 38 százalékuk kereste fel ilyen célból a saját körzeti orvosát. Mivel a gyermekeknél kötelezőek ezek a kivizsgálások, esetükben a Dôvera 95 százalékos részvételi arányról számolt be.

Judita Smatanová, az Union Egészségbiztosító szóvivője hasonló tapasztalatokról számolt be. Elmondta, hogy 2012-ben csak klienseik 35 százaléka vett részt szűrésen. Legtöbben közülük is a fogorvosi megelőző vizsgálatot vették igénybe. leggyatrább volt az érdeklődés az urológiai kivizsgálások iránt.

Az egészségbiztosítók különféle módszerekkel próbálják motiválni az ügyfeleiket. Például az állami Általános Egészségbiztosító versenyt hirdetett, és egy webportál segítségével lehetővé teszi az ügyfeleinek, hogy a leggyakoribb krónikus megbetegedésekkel kapcsolatban teszteljék az egészségi állapotukat. Ezen kívül Szlovákia-szerte egészségnapokat szerveznek  és az ügyfeleinek több nem standard szűrés árát is téríti.

A Dôvera egy preventív programmal vonzza ügyfeleit a nőgyógyászati, gyermek- és körzeti orvosi vizsgálatokra.

Az Union bevezette a „Preventív emlékeztető“ elnevezésű szolgáltatást, amelynek segítségével figyelmezteti  ügyfeleit a megelőző vizsgálatok szükségszerűségére.

A preventív vizsgálat jelentősége abban rejlik, hogy az esetleges megbetegedéseket már a korai stádiumukban felfedezik. Az orvosok minél korábban észlelik a megbetegedést, annál nagyobb esély van a beteg meggyógyítására.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.