2012. április 19., 16:06

Slota becsapta az ajtót - A megyei politikából is elege van

ZSOLNA. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt(SNS) elnöke 2012. március 30-i dátummal befejezte képviselői tevékenységét a zsolnai megyei önkormányzatban. Korábban megerősítette: távozik a csúcspolitikából és pártelnök sem akar lenni. Egykori riválisa, Belousovová viszont reménykedik a visszatérésben.

A zsolnai megyei önkormányzat internetes oldalán szerepel a hír, hogy Slota befejezi a politikai pályafutását. Az anyag szerint írásban közölte, lemond képviselői mandátumáról. Ezzel elvesztette tagságát a testület mandátumvizsgáló bizottságában. A képviselői poszton Danka Bekeová (független) váltja őt fel, aki 3 677 szavazatot szerzett.

Slota ezen a héten azt is jelezte, hogy az SNS őszi tisztújító közgyűlésén nem jelölteti  magát a pártelnöki funkcióba. Meggyőződése, hogy az SNS választási kudarcának oka nem benne rejlik, és nem is a pártjában. „Csak a vak nem látta, és a süket nem hallotta, mennyire bojkottáltak minket. A rólunk szóló információk nem kerülhettek be a médiába. Ha megjelentünk, csak negatív kontextusban“ – kesergett egy korábbi interjúban. Szerinte a média tehet arról, hogy kiestek a parlamentből. Ebben kivételesen egyetért Slotával egykori riválisa, az SNS-ből kivált és saját pártot alapított Anna Belousová is.

A magyarellenes kijelentései és Igor Matoviè képviselőnek adott  nyaklevese révén elhíresült politikusasszony bízik abban, hogy számára még nincs minden veszve. Derűlátása meglepő, mert az idei parlamenti választásokon csak 16 ezer karikát kapott, miközben 2010-ben még 61 ezren szavaztak rá.  

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.