Slota: az SNS tagja vagyok és az is maradok
„Nem egy papír teszi az embert a Szlovák Nemzeti Párt tagjává. A pártnak a szívében kell lennie, éreznie kell az SNS-t, a tagoknak pedig terjeszteniük kell a nemzetalapítók üzenetét” – közölte állásfoglalásában az egykori pártelnök.
Slota szerint valaki manipulálta a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökségét, amely április 24-én kizárta őt a párt soraiból arra hivatkozva, hogy pártelnökként nem kezelte gazdaságosan az SNS vagyonát. Leszögezte, nem kíván újra az SNS élére állni, ellenben szeretné, ha a következő közgyűlés helyrehozná az elnökválasztás során elkövetett hibát. Az egykori pártelnök ugyanis nem vett részt azon az elnökségi ülésen, amelyen a kizárásáról döntöttek. Az állásfoglalásból kiderül, Slota saját elhatározásából nem jelent meg a tanácskozáson, mert nem hajlandó egy asztalnál üli azzal, aki „a párt szétzúzására törekszik, valamint arra, hogy a feledésbe vezesse”.
Slota szerint Andrej Danko célja az, hogy modern, liberális párttá formálja az SNS-t. Slota ezzel nem tud azonosulni. „A Szlovák Nemzeti Párt konzervatív, nemzeti, keresztény és szociális értékeket valló párt volt, most is az, és esküszöm, hogy az is lesz” – hangoztatta.
Az állítólagos hűtlen kezeléssel kapcsolatban a volt pártelnök nem nyilatkozik, mivel szerinte pártjának soha nem volt vagyona. „Kétszer lettem az SNS elnöke, de soha nem volt a pénztárban egyetlen korona sem. Én azonban soha nem sírtam és vádaskodtam, hanem mindig azon voltam, hogy a párt éljen, fejlődjön és teljesítse, amit eltökélt” – jelentette ki.
Hozzátette, továbbra is anyagi támogatást akar nyújtani az SNS-nek, segíteni akarja pártját, de csak abban az esetben, ha olyan személy áll az élén, aki együtt érez vele és azonosulni tud az eszméivel.