2015. október 5., 13:46

Slobodník: figyelni kell a környezetbiztonsági változásokra

POZSONY. Szlovákiának szüksége van biztonsági és védelmi stratégiája újrafogalmazására, mely ismételten meghatározná az állam hosszú távú biztonsági érdekeit – hangsúlyozta Igor Slobodník külügyminisztériumi államtitkár a Szlovák Biztonsági Fórum elnevezésű konferencia megnyitóján.
201510051232200.slob01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Slobodník rámutatott arra is, hogy az ország jelenlegi biztonsági és védelmi stratégiája már tíz éves, a hozzánk legközelebb álló referenciakeretet képező V4 országok között a legrégebben nem felülvizsgált stratégia. A diplomáciai tárca annak érdekében, hogy az eredmény társadalmi konszenzuson alapuljon, az új stratégia kidolgozásába a szakmai nyilvánosságot is bevonná – fűzte hozzá.

Az államtitkár szerint a biztonsági környezet alapvető változásaira való tekintettel néhány fejezetnek különleges figyelmet kell szentelni, főképpen az energiabiztonságnak, a területvédelemnek, az ENSZ békeműveleteiben való részvételnek, a hibrid hadviselés kivédésének, valamint a tömeges bevándorlás kérdésének. Mindemellett külön oda kell figyelni a stratégiai alapanyagok szállításával kapcsolatos kockázatokra, valamint a kibertér veszélyeire – hangsúlyozta.

„A biztonság nem csupán a védelmi intézkedésekről szól, de szükség van az összes vonatkozó képesség átfogó fejlesztésére, valamint a társadalmi összetartozás és ellenálló képesség erősítésére, beleértve a lehengerlő propaganda elleni ellenállást is“ – fogalmazta meg a minisztérium elvárásait.

Az államtitkár szerint a választási időszak végére és Szlovákia közelgő EU-elnökségére való tekintettel az ország új biztonsági és védelmi stratégiájának elfogadására már csak 2016 után kerülhet sor.

A Szlovák Biztonsági Fórum (SBF) kilencedik évfolyamának a köztársasági elnök védnöksége alatt megrendezett konferenciája az aktuális külpolitikai és biztonságpolitikai kérdések jegyében zajlik. Szervezői a Pozsonyi Egyetemi Könyvtár, az Euro-atlanti Központ és a külügyminisztérium. A jelenlegi évfolyam újdonsága a kerekasztal-beszélgetések, melyek kertében egy kiválasztott szakmai csoportnak lehetősége nyílik az Iszlám Állam problematikáját, a bevándorlás és Szlovákia biztonsági stratégiáját érintő javaslatok és ajánlások kidolgozására.

201510051232200.slob01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás