2016. június 7., 22:01

Sikertelen volt a belügyminiszter elleni bizalmatlansági indítvány, a koalíció megtartotta Kaliòákot

POZSONY. A kedd délelőtt kezdődött rendkívüli parlamenti ülésen kísérelte meg leváltani Robert Kaliòák belügyminisztert az ellenzék. Kaliòák a márciusi parlamenti választásokat követően felállt kormánykoalíció első minisztere, akit az ellenzék megpróbált leváltani. A belügyminisztert a vállalkozó Ladislav Bašternák adóelvezetési-ügye kapcsán vették elő az ellenzéki honatyák. Kaliòák visszahívására nem volt sok esély, tekintve, hogy a koalíciós partnerek már előre jelezték, bizalmukat élvezi. Így nem is okozott meglepetést a szavazás, a koalíció megtartotta Kaliòákot.
201606071003010.RK_7-2.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

A Szabadság és Szolidaritás (SaS), valamint az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) vezetői még pénteken nyújtották be a Robert Kaliòák belügyminiszter leváltását célzó rendkívüli parlamenti ülés összehívására vonatkozó javaslatukat. A javaslatot végül 34 törvényhozó látta el kézjegyével. Az SaS-en és az O¼aNO-n kívül Simon Zsolt, Miroslav Beblavý és Simona Petrík független képviselők is támogatták azt. Daniel Lipšic, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek-Új Többség (O¼aNO-NOVA) frakció részéről ennek kapcsán kijelentette, bár 100 nap türelmi időt ígértek a kormánynak, a lopásra és a korrupciós ügyek szőnyeg alá söprésére nem hajlandóak 100 napot adni.

Elmondása szerint a vállalkozó Ladislav Bašternák esetében az adócsalás mintaszerű példájáról van szó, amely során az államot 8 millió euróval rövidítették meg. Lipšic Robert Kaliòákhoz és a korábbi miniszterhez, Ján Poèiatekhez közeli személynek nevezte Bašternákot. „A rendkívüli ülés alkalmával, azzal kapcsolatban is bizonyítékokat nyújtunk majd be, hogy milyen összefonódásai voltak Bašternáknak a rendőrséggel" – mondta Lipšic.

Az O¼aNO-t vezető Igor Matoviè szerint olyan ügyről van szó, amelyben egy a miniszterelnökhöz, Robert Ficóhoz, valamint Robert Kaliòákhoz és Ján Poèiatekhez közel álló személy ÁFA-visszaigénylés révén 8 millió eurót vett ki az emberek zsebéből. „Kaliòák közvetlenül felelős az ügy kivizsgálásának módozatáért. A nyomozók azt mondták, hogy semmiféle csalás nem történt" – hívta fel rá a figyelmet Matoviè, megjegyezve, hogy Kaliòák egyben Bašternák védőügyvédjévé lépett elő, amikor azt állítja, hogy négy évvel ezelőtt még szokványos eljárás volt a készpénzben történő fizetés. Matoviè egyben ismételten felszólította Robert Fico kormányfőt, hogy költözzön ki a Bonaparte lakóparkban található, Ladislav Bašternáktól bérelt lakásából.

Az ügyben a Five Star Residence lakópark érintett. Az épületet Marian Koèner cége, a Real Štúdio K.F.A. építette, amelyben Bašternák cége állítólag 12 millió euró összértékben 7 lakást vásárolt meg. Ezt követően Bašternák cége 2 millió eurónyi többletadót igényelt vissza, miközben mindezt senki sem vizsgálta felül, s az összeg azonnal kifizetésre került – közölte Jozef Rajtár, az SaS képviselője.

Bašternák állítólag az említett 12 millió eurót készpénzben fizette ki. Rajtár emlékeztetett, hogy Bašternák cége, a BL 202 az ÁFA-visszaigénylésen révén szerzett 2 millió eurón túl további 6 millió eurót kapott adó-visszaigénylés címén az államtól.

¼ubomír Galko, az SaS alelnökének véleménye szerint a miniszterelnöknek egyben be kellene mutatnia a bérleti szerződését, illetve a bérleti díj befizetését igazoló dokumentumokat. A kormányfőnek le kellene váltania a Pénzügyőrséget (FS) vezető František Imreczét, aki Galko szerint oroszlánrészt vállalt a Five Star Residence lakóparkkal kapcsolatos ÁFA-visszaigénylési ügy szőnyeg alá seprésében.

„Az első dolog, amit az ellenzéknek sikerült összehoznia egy miniszter leváltásának kísérlete. Ez jogukban áll. Négy éven keresztül destruktív politikát folytattak. Inkább azt várnám, hogy egy olyan javaslattal állnak elő, amely előre lendíti Szlovákiát, de valószínűleg erre képtelenek. Ismétlem, a vádak és az összefonódások minden általuk említett esetben kitalációk" – reagált Kaliòák.

Robert Fico megvédte miniszterét, támadta az ellenzéket

A gyűlölet nagyon rossz politikai program és van egy csúnya oldala is – jelentette ki Rbert FIco kormányfő a Robert Kaliòák leváltását célzó rendkívüli ülésen, akinek leváltását a kormány nyíltan elutasítja.

„Sajnálom, hogy a kormány megalakulását követő ilyen rövid idő elteltével ilyen mértékű gyűlölet árad azzal a kabinettel szemben, amely egy demokratikus választás eredménye. Nem is számítottunk arra, hogy 100 napot kapunk, ami hagyomány, de azt sem vártam, hogy az európai uniós elnökségre való felkészülés során ilyen értelmetlen támadást intéznek ellenünk. Példátlan, hogy a 100 napos türelmi időszak idején valamilyen kormánytag leváltására tegyenek kísérletet, s mindezt kitalációkra alapozva, amelyeknek közük sincs a realitáshoz" - mondta Fico. 

Hangsúlyozta, Kaliòák Szlovákia újkori történetének leghosszabb ideje hivatalban lévő belügyminisztere. „Hatalmas mennyiségű tevékenységben vett részt. Miniszter a talpán, aki ennek a kormánynak a teljes támogatását élvezi. A kormányon belüli pozíciók egyik legnehezebbikéről van szó" – szögezte le a miniszterelnök. Elmondása szerint Kaliòák olyan kiélezett szituációkban állta meg a helyét, amikor már az ország a teljes csőd szélén táncolt, mint pl. a schengeni övezetbe való belépés idején. 

Fico szerint az ellenzék politikai csatározásra kívánja felhasználni az ügyet. „Az ügy alaposan vizsgálatnak van alávetve, a belügyminiszter nincs a nyomozóknak felülrendelve és nem is avatkozhat be a vizsgálatba. Fejezzék be ezt az értelmetlen színjátékot. Gyerünk és beszéljünk arról, hogy mit fogunk csinálni, ha Nagy-Britannia bejelenti az Európai Unióból (EU) való kilépését" – fordult az ellenzékhez a kormányzó Irány- Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke. 

Daniel Lipšic figyelmeztette Ficót, hogy a kormánynak a programjára van 100 nap türelmi ideje, de nem a holdudvarába tartozó személyek adócsalásainak eltussolására. „Erre nem kaptak 100 napot" – üzente válaszreakciójában az ellenzéki honatya, megjegyezve, hogy az valóban mindennek az alja, ha a szónok arra sem méltatja a hallgatóságát, hogy az általa elmondottakhoz fűződő véleményét meghallgassa. 

Igor Matoviè azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy vajon ő maga, mi mást szított a választási kampány során, ha nem gyűlöletet. „Ki szított gyűlöletet és félelmet? Ki az, aki a választásokat követően is gyűlölködve támad az újságírókra, vagy a nonprofit szervezetekre? Ha őszintén jó hírnevet kíván szerezni Szlovákiának, akkor statuáljon jó személyes példát és azonnal hagyja el a tankönyvekbe illő adócsalásból felépült lakást" – mondta Matoviè. 

A vitába való felszólalását előzetesen 5 képviselő jelezte írásban, amelyek befejeztével a honatyák még szóban is jelezhetik felszólalási szándékukat. 

Lipšic: Bašternák vezető beosztású rendőrökkel tart fenn kapcsolatot

Ladislav Bašternák vezető beosztású rendőrökkel tart fenn kapcsolatot – állítja az ellenzék. Daniel Lipšic (O¼aNO-NOVA) kedden ezt a plénumnak a Pozsony-Újváros-i rendőrség hivatalos jegyzőkönyvével bizonyította. Abból kiderül, hogy egy rendőrségi tisztviselő a Bašternákot a közúti szabályok megszegéséért őrizetbe vevő rendőr-járőröket arra kérte: hagyják Bašternákot. "Õ a mi emberünk" – áll abban a jegyzőkönyvben, amiből Lipšic idézett.

Bašternákot a rendőrségi járőr 2012. június 29-én azután állította meg, hogy járművezetés közben áthajtott a folytonos vonalon. Ráadásul a biztonsági öve sem volt bekapcsolva, s a rendőrség azon felszólítására sem reagált, hogy kapcsolja ki a kocsija motorját. A rendőrök 150 euróra bírságolták meg. Bašternák a jegyzőkönyv szerint valahová telefonált, megkérdezte a rendőrnek és az alakulatának nevét. Mindezt telefonba mondta, és azt kérte, hogy rendezzék az ügyét. Azután a rendőröket hívatta a főnökük, s utasította őket, hogy hagyják békén Bašternákot. Õk ennek ellenére tovább végezték a dolgukat, s el akarták venni Bašternák jogosítványát, s végül kifizettették vele a pénzbírságot.

"Ha Bašternák a 150 eurós bírságot is az ismeretségein keresztül intézte, akkor mit tenne, ha többmilliós megtérülésről lenne szó? Vagy 12 évnyi börtönbüntetésről? Akkor kit hívna fel?" – kérdezte a képviselőktől Lipšic. Egyúttal azt is megkérdezte tőlük: a teremben ki hiszi el azt, hogy Bašternák nem intézkedett a több milliós áruforgalmi adó (áfa)-visszatérítés ügyében. "Kezet fel!" – szólította fel a képviselőket, majd miután körülnézett a teremben, leszögezte: senki.

"Azt sem hiszi el senki, hogy abban az ügyben sem intézkedett, hogy ne indítsanak ellene büntetőeljárást" – tette hozzá Lipšic az adócsalás kapcsán, amely miatt az ellenzék a belügyminiszter fejét akarja. Lipšic szerint az jelenti a problémát, hogy abban a lakásban, amelyet nyilvánvalóan lopott pénzekből épített, Robert Fico kormányfő lakik. Az ellenzék a kormányfőt ismételten arra szólította fel, hogy költözzön ki abból.

"Ön Igor Matoviècsal együtt akarja helyettesíteni az igazságügyet. Ezért vagyok ebben a koalícióban, mert önök számomra megbízhatatlanok. Személyes tapasztalataim vannak önökkel. A saját utunkon megyünk tovább" -- reagált Eduard Adamèík a Hálóból (Sie). Szerinte Lipšic és Matoviè majd tovább ítélkezik mások felett, és „valamilyen“ módon további anyagokat is szereznek, ahogy az idézett határozatot is megszerezték. Adamèík kétségbe vonta, hogy Lipšic tisztességes úton jutott volna az anyaghoz.

¼uboš Blaha „smeres“ honatya szerint Lipšic paranoiás. "A paranoia veszélyes, s ha minden rendőrben bűnözőt lát, az paranoia. Ön egyszerűen szószátyár, aki paranoiával küzd" – szögezte le Blaha.

Az O¼aNO-NOVA 12 millió eurót szórt a pulpitusra

Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek ezúttal is gondoskodtak arról, hogy ne legyen látvány nélküli unalom a parlament ülése. A Bašternák-ügyben oly sokat emlegetett 12 millió eurót szimbolikusan is megjelenítették, mert miközben a mozgalom vezetője beszélt, párttársai 24 táskában 500 eurós címleteket vittek a pulpitushoz, ahol kisebb fajta pénzhegyet csináltak az egyébként 12 kg-t nyomó pénzből. 

Igor Matoviè szerint abszurdum, hogy valaki ilyen módon fizessen ki ennyi pénzt, ahogy azt tette Ladislav Bašternák. Matoviè arra is figyelmeztette a kormánykoalíciót, hogy vigyázzanak, nehogy a nép megsokallja a korrpuciót és saját kezébe vegye az igazságszolgáltatást, ahogy az történt például Ukrajnában Janukovics elnökkel. 

Matovièék akciója a kormánykoalció éles, személyeskedésektől sem mentes bírálatát váltotta ki.  Robert Kaliòák Matoviè felszólalására azzal reagált, hogy a személye ellen induló támadás mindőssze az ellenzéki poltikus bosszúja, amiért vizsgálatot indítottak cégei ügyében.

A plénum 17 óra után megszavazta, hogy addig folytatja a bizlamatlansági indítványról folyó tárgyalást, amíg minden, vitába bejelentkezett képviselő el nem mondja hozzászólását. Azt követi majd a szavazás.

Kaliòák visszahívására nem volt sok esély, tekintve, hogy a koalíciós partnerek már előre jelezték, bizalmukat élvezi a belügyminiszter. Így nem is okozott meglepetést a végső szavazás, a koalíció megtartotta Kaliòákot.  A 138 jelen lévő képviselőből 58-an szavaztak a belügyminiszter visszahívására. A leváltására voksolt  az O¼aNO-NOVA, a Kotleba vezette ¼SNS, az  SaS minden képviselője, a liberálisoknál azonban Alojz Baránik tartózkodott. És az ellenzékkel szavaztak Kollár Család vagyunk mozgalmának képviselői is, beleértve a három, a frakcióból távozóban lévő képviselőt is.

Az ellenzéki javaslat ellen szavazott a Smeru-SD, az SNS, a Most-Híd és a #Siet minden képviselője. Nem történt tehát meglepetés a törvényhozásban. A harmadik Fico-kormány belügyminisztere elleni bizalmatlansági inditvány nem járt sikerrel. Az azonban tény, hogy még az első száz napját sem töltötte le az új kormány, s máris élt a bizalmatlansági indítvány lehetőségével az ellenzék. Erre korábban nem volt példa.

201606071003010.RK_7-2.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás