Semjén: Magyarország erősödéséből a felvidéki magyarság is részesedik
Nemzet és aktuálpolitikai, valamint gazdasági témákról és a jövőbeli kilátásokról is egyeztetett ma Révkomáromban a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Közösség Pártjának küldöttsége. A pártközi találkozón az aktuális árvízhelyzetről is szó esett. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a tanácskozást követően elmondta: megbeszélésükön a két párt közötti együttműködésről, valamint a közép-európai régió erősödő szerepéről, s ezzel összefüggésben a Magyarország által közelmúltban elért eredményekről is beszéltek.
Berényi József, az MKP elnöke közölte: tájékoztatták partnereiket azokról a jövőbeli veszélyekről, amelyek Szlovákia gyengülő gazdasági teljesítményének vonzatában érinthetik a felvidéki magyarságot. Szlovákia gazdasága - mint mondta - már nem teljesít úgy, mint korábban, ezért takarékoskodás vár az országra, ami felveti annak veszélyét, hogy ennek kárát leginkább éppen a magyar intézmények látják majd. "Számunkra elfogadhatatlan, hogy a takarékoskodásra úgy kerüljön sor, hogy a magyar kisiskolákat be kelljen zárni, hogy az önkormányzatokat összevonják anélkül, hogy létrejönnének azok az intézmények, amelyek Magyarországon már működnek" - hangoztatta Berényi a nemzetiségi önkormányzatokra utalva. Hozzátette: arra kérte Semjén Zsoltot, hogy a most zajló intenzív kormányközi egyeztetések során "figyeljenek oda" ezekre a témákra.
Semjén Zsolt kifejtette: fontos látni, hogy Magyarország és Szlovákia szoros együttműködésre törekszik, mert megítélésük szerint a következő időszakban Közép-Európa lesz az EU húzóereje. "Ez a lengyel-cseh-magyar-szlovák térség lesz az EU-ban az, amely a legnagyobb fejlődést fogja rövid időn belül bemutatni. Ezt pedig akkor tudjuk kihasználni, ha a legszorosabban együttműködünk. Itt ma tájékoztatást nyújtottam Magyarország helyzetéről is. Örömmel jelenthetem, hogy a deficitet sikerült leszorítanunk 3 százalék alá, amit az EU kénytelen volt elismerni. Csökkentettük az államadósságot, megindult felfelé a GDP, tehát Magyarország egyre erősödő ország, és ebből az erősödésből természetszerűleg részesülni fognak a határon túli barátaink, a felvidéki magyarság és az MKP is“ - fogalmazott.
A KDNP politikusa a felvidéki magyarság törekvéseivel kapcsolatban elmondta: fontos látni, hogy a magyar nemzetrész Szlovákiában soha nem kért olyan jogokat, amelyek ne lennének elfogadottak az egész EU-ban. "Amit mi kérünk, követelünk, az autonómia, a nyelvi jogok (...) az EU-ban általánosan elfogadott dolgok" - hangsúlyozta. Hozzáfűzte: a Magyar Közösség Pártja Felvidéken az a párt, amely legközelebb áll a Kereszténydemokrata Néppárthoz. A miniszterelnök-helyettes támogatásáról biztosította az MKP-t. „Mi mindig, minden körülmények között az MKP mögött fogunk állni. Itt szeretném megerősíteni: az idő is bebizonyította, hogy a magyarság számára az etnikai alapú magyar párt jelenti az érdekeinek és az értékeinek védelmét, érvényesülését. Ezért mi minden körülmények között az MKP mögött vagyunk és mindig támogatni fogjuk a pártot: a KDNP úgy, mint testvérpártot, a magyar kormány pedig úgy, mint a magyar nemzetrésznek egy meghatározó politikai szereplőjét“ – hangsúlyozta Semjén Zsolt Révkomáromban.
A két pártelnök bejelentette: a KDNP és az MKP között megvalósult pártközi egyeztetést még az idén ősszel egy újabb, szélesebb körű találkozó keretében kívánják folytatni.