2016. június 25., 16:19

Šebej: kilépési hullám fenyegeti az Európai Uniót

POZSONY. A parlament külügyi bizottságának elnöke, František Šebej szerint a brit népszavazás eredményeit követően az Európai Uniót a dominóhatás veszélye fenyegeti. Ugyanakkor megjegyezte, hogy pillanatnyilag ettől még nem kell tartani.

„Az adott pillanatban nem nagyon látok olyan országot, ahol remény lenne arra, hogy a népesség többsége az elszakadást támogassa” – jelentette ki a Szlovák Rádió Szombati párbeszédek című vitaműsorában František Šebej, a Most-Híd képviselője.

Az európai ügyek parlamenti bizottságának alelnöke, Martin Klus, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) parlamenti képviselője arra figyelmeztet, hogy a jelenlegi helyzet egy óriási paradoxon. „A britek elveszítik európai biztosukat, európai parlamenti képviselőiket, szavazataikat az Európai Tanácsban, valaki más pedig törvényeket hoz, melyek országuk területén automatikusan bevezetésre kerülnek. A britek éppen az ellenkezőjét érték el, szuverenitás helyett még nagyobb diktátumot, ha a közös piac része szeretnének maradni” – magyarázta Klus, aki szerint Nagy-Britanniának a közös piac életbevágóan fontos.

Šebej Nagy-Britannia megbüntetését, illetőleg olyan más tagországok fenyegetését, melyek a brit utat választanák, a lehető legrosszabb hozzáállásnak tekinti. „Az a legrosszabb, ha azt mondják, bűnhődjenek” – utalt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke reakciójára. Ugyanakkor egyetért az európai külügyminiszterek nyomásgyakorlásával, miszerint mielőbb el kell kezdeni a britek távozásával kapcsolatos tárgyalásokat. Egyúttal rámutatott, hogy a folyamat során az európai uniós tagság megtartására szavazó briteket is büntetik. „Miféle ötlet a bűnhődés? A briteknek ebben a helyzetben – függetlenül attól, hogy az Európai Unióban való maradásra vagy az elszakadásra szavaztak – kezet kellene nyújtani” – szögezte le megjegyezve, hogy az uniónak a Nagy-Britanniával való lehető legjobb viszony kialakítására kellene törekednie.

Šebej és Klus egyaránt azon a véleményen van, hogy a brit miniszterelnökhöz hasonlóan Junckernek, az Európai Bizottság elnökének és Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének is fel kellene ajánlania lemondását. „Az EU falán történt repedésekért ugyanolyan politikai felelősséget viselnek” – jegyezte meg Šebej. Az európai uniós tárgyalásokat jó szándékú pragmatikus személyeknek és nem ideológusoknak kellene irányítaniuk – tette hozzá.   

Klus arra is figyelmeztetet, hogy éppen a britek voltak az európai bürokrácia elhatalmasodása elleni küzdelem élharcosai. „Nagy-Britannia távozásával Európa egyre közelebb kerül a föderációhoz, a mind szorosabban kötődő Európához” – vélekedik Klus. Mindketten elutasítják az Európai Unió hat alapító országának a legutóbbihoz hasonló különtalálkozóit. Most jött el a pillanat, hogy az európai projekt az emberek számára is elfogadható projektként mutatkozzon be – jegyezte meg Klus.

„Kisvártatva az Európai Unió elnöki tisztségét ellátó Szlovákia feladata lesz megakadályozni, hogy a megtorló intézkedésre irányuló emóciók túltengjenek” – állítja Šebej. „Mondhatnám azt is, hogy e pillanatban kellene szót emelnünk Britanniáért” – fűzte hozzá.

Megosztás