2013. február 7., 13:39

SDKÚ-DS : A kihágások elkövetőit 14 éves koruktól kell büntetni!

POZSONY. Már a 14 éves gyerekeket is büntetné kihágásaikért ¼udovít Kaník, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió képviselője. Jelenleg az alsó korhatár 15 év.

A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS) szerint helytelen, hogy a 15 évnél fiatalabb elkövetők nem lakolnak vétkeikért, nem büntethetőek, pedig sok kihágást követnek el. A honatyák a párt kihágásokra vonatkozó törvénymódosító javaslatát a jelenlegi parlamenti ülésen vitatják meg. Kaník mai sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy a törvénymódosítás segíthet a bűnözéssel kapcsolatos problémák megoldásában. 

Kaník azt is javasolja, hogy a vétkes az okozott kár értékét közmunka keretében ledolgozhassa lakhelyén. A javaslat a büntetőtörvénykönyv vonatkozó előírását alapul véve a közmunkavégzés kétszer történő megtagadását a hatályos végzés meghiúsítása bűncselekményeként kezelné, amiért a hatályos törvények alapján 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés jár.

A javaslat szerint a kiskorúak kihágásaiért a szülők bűnhődnének például közmunka végzésével. Az SDKÚ-DS Kaník javaslata arra is kiterjed, hogy a kihágások elkövetőitől a nekik járó szociális támogatás egy része is megvonható legyen. "A mi javaslatunkban egyharmad van, de erről lehet vitatkozni" - hangoztatta.  

Viliam Novotný, az SDKÚ-DS alelnöke az elmondottakhoz hozzáfűzte: Peter Pollák romaügyi kormánybiztos a jelzett roma reformjában eddig semmiféle megoldást nem talált a problémára, holott a reformot novemberben kellene bevezetni.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.