2014. március 4., 11:56

Rövidesen ismét bíróság elé áll Ján Slota

ZSOLNA. Március 19-én veszi kezdetét a fellebbviteli eljárás Ján Slota ittas vezetésének ügyében a Zsolnai Kerületi Bíróságon.

„A Zsolnai Kerületi Bíróság március 19-én, szerdán 9:45 órára tűzte ki a nyilvános tárgyalást Ján S. büntetőügyében” – közölte Anna Dudová Záborská, a bíróság szóvivője.

A Csacai (Èadca) Járásbíróság tavaly novemberben bűnösnek találta a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) hajdani országos elnökét tudatmódosító szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés vádjában. A testület 16 hónapra eltiltotta Slotát a vezetéstől, valamint ötezer eurós pénzbírságot is kiszabott. Amennyiben a volt pártvezér nem fizeti ki a pénzbüntetést, további három hónapot tölthet rács mögött. A bíróság döntése ellen az ügyész és a vádlott ügyvédje egyaránt fellebbezett.

Tudatmódosító szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés bűncselekménye miatt a vonatkozó törvények szerint a bíróság akár egy év szabadságvesztést, esetleg 160-tól 331 930 euróig terjedő pénzbírságot is kiszabhat. Emellett akár 10 évre is eltilthatja az elkövetőt a vezetéstől. A Slotáéhoz hasonló esetekben a bíróságok általában a pénzbüntetés és a vezetéstől való eltiltás mellett szoktak dönteni – magyarázta Milan Cisarik ügyész, a Zsolnai Kerületi Ügyészség szóvivője.

Slotát tavaly májusban állították meg ittas vezetés gyanúja miatt a csacai rendőrök. Az SNS volt vezére nem volt hajlandó megfújni az alkoholszondát, s a vérvizsgálatot is elutasította, ezért a rendőrök előállították őt. Mivel Slota vallomástételt is megtagadta, nem folytathattak ellene ún. szupergyors eljárást, így néhány óra elteltével szabadlábra került.

Megosztás