RegioJet: a minisztérium tétlensége okozza a bajt a Pozsony–Komárom vonalon
A közlekedési minisztérium az állam által is támogatott RegioJet magán vasúti közlekedési vállalatnál végzett legutóbbi ellenőrzés adataira hivatkozik. A tárca egyúttal felszólította a vállalatot, kudarcáért kérjen nyilvánosan bocsánatot az utazóközönségtől és haladéktalanul tegyen lépéseket a hibák kiküszöbölésére.
„Az ellenőrzés eredményei egyértelműek” – jelentette ki Érsek Árpád közlekedési miniszter. Mint rámutatott, a szerződés szerint a RegioJetnek 500 személyt befogadó szerelvényeket kellett volna indítania, a valóságban az adott vasútvonalon csupán 320 személy befogadására alkalmas vonatok közlekednek.
„A kapacitás ilyenfajta csökkentése szerződésszegés, mely az utazóközönség elégedetlenségében is megnyilvánul. A közlekedési minisztérium a RegioJet vállalatnak teljes mértékben megtéríti a 12 szerelvény üzemeltetési és karbantartási költségeit, tehát az utasoknak joguk van ahhoz, hogy az állam által a magán közlekedési vállalattól megrendelt és kifizetett szerelvényeket meg is kapják” – hangoztatta a miniszter.
A vasúti kocsik színvonala is alacsonyabb
A minisztérium szerint szerződésszegés történt, ugyanis az ellenőrzött vonatok nem két, hanem csak egy kocsiból álltak, s az úgynevezett nosztalgia vasúti kocsik sem feleltek meg a szerződésben rögzített minőségi feltételeknek.
A közlekedési tárca szóvivője, Karolína Ducká szerint a szerződésben a szolgáltató kötelezte magát, hogy legalább 120 km/h sebességgel közlekedő, kárpitozott üléssel, gyermekkocsik és kerékpárok szállítására alkalmas, a mozgáskorlátozottak által is használható toalettekkel, internetkapcsolattal és légkondicionálóval felszerelt vasúti kocsikat fog a szerelvényekbe beiktatni.
„A minisztérium megérti az aktuális helyzetet, amelybe a közlekedési vállalat nem a saját hibájából került, de a közlekedés minőségének csökkentése megengedhetetlen. A szolgáltatónak lehetősége van, hogy más közlekedési vállalattól megfelelő minőségű vasúti kocsikat kölcsönözzön” – jegyezte meg Ducká. A tárca tehát ismételten felszólította a vállalatot, tartsa be a szerződésben rögzített megállapodást.
A RegioJet szerint a zsúfoltságot a minisztérium tétlensége okozza
A RegioJet társaság portálunkhoz eljuttatott közleményében leszögezte, a közlekedési minisztérium valótlanságokat állít, emellett a tegnapi tárgyalást követően, amelyen a felek megegyeztek a szükséges lépések megtételéről, sportszerűtlenül jár el a magán közlekedési vállalattal szemben.
Mint a RegioJet rámutatott, a szaktárca már régóta elutasítja a megrendelt szállítási kapacitás növelését a Pozsony–Komárom vonalon, holott a szerződés alapján erre köteles lenne, amennyiben tartósan legalább 15 százalékkal megnövekszik az utasok száma. Aleš Ondrùj, a RegioJet PR-menedzsere szerint 2015-ben százezrekkel többen vették igénybe vonataikat. „A közlekedési minisztérium hosszú ideje nem cselekedett, nem tartotta tiszteletben a szerződésben foglaltakat” – jelentette ki.
Ondrùj egyúttal megjegyezte, a szaktárca sportszerűtlenül viselkedik, „célzottan ártani akar a RegioJetnek”. Tájékoztatása szerint a tegnapi tárgyaláson a RegioJet javaslatot tett a probléma orvoslására, a felek megegyeztek a szükséges lépések megtételéről, ennek ellenére a minisztérium ma kiadott egy negatív hangvételű közleményt annak ellenére, hogy tudja, a vasúttársaság dolgozik a helyzet javításán.
A RegioJet azt is hangsúlyozta, hogy eddig igyekezett maximális mértékben eleget tenni a szaktárca kéréseinek. A szerződés szerint 10 szerelvénynek kellene közlekednie a Pozsony–Komárom vonalon, két további pedig tartalék lenne. 2015 óra azonban a tárca kérésére mind a 12 szerelvény naponta szállítja az utasokat, tartalék pedig nincs. „Tartalék nélkül az üzemeltetés nem lehet stabil” – szögezte le Ondrùj hozzátéve, eközben az állam a Szlovák Vasúttársaságnak (ZSSK) 30-40 százaléknyi tartalékszerelvényt tolerál, illetve ezt ki is fizeti.
A szóvivő arra is rámutatott, hogy vonatainak negyede a vasúti átjárókon történt közlekedési balesetek miatt üzemképtelen. „A RegioJet az elmúlt 6 hónapban 12 szerelvénye közül 3-at elvesztett. Ezek közül egyik sem a társaság hibájából történt” – hangsúlyozta Ondrùj.
A magán vasúttársaság elnézést kért az utasoktól a kellemetlenségekért, valamint ígéretet tett a probléma orvoslására. Egyúttal megjegyezte, hogy a szaktárca korlátozni próbálja a konkurenciát Szlovákiában. „A közlekedési minisztérium az utóbbi időben tett lépéseivel igyekszik eleget tenni Andrej Danko – a parlament és a Szlovák Nemzeti Párt elnöke – kívánságának, korlátozni a vasúti szolgáltatásokat és kiszorítani a RegioJetet Szlovákiából” – jelentette ki Ondrùj. Példaként említette a Pozsony–Besztercebánya vonalon a kiírt közbeszerzés megszüntetését, a Szlovák Vasúttársaság InterCity (IC) vonatjainak újraindítását, a Pozsony–Komárom vonalon kialakult helyzetet, egy államilag támogatott szerelvény indítását a Zólyom–Besztercebánya–Prága vonalon, amely közvetlen konkurenciát jelent a RegioJet járatának, illetve nem utolsó sorban azt, hogy a minisztérium olyan törvénymódosítással fenyegette meg a magán vasúttársaságot, amely lehetetlenné tenné nemzetközi járatai számára Szlovákia érintését.
