2014. július 23., 08:12

Procházka Hálója más úton haladna, mint a többi párt

POZSONY. Augusztus végén-szeptember elején tartja majd az alakuló kongresszusát az új párt, a Háló. Erre az eseményre nem Pozsonyban, hanem valahol vidéken kerül sor – nyilatkozta Miroslav Beblavý parlamenti képviselő.

A küldöttek az említett tanácskozáson megválasztják a párt vezetőségét, Radoslav Procházkát pedig valószínűleg pártelnökké. "Tekintettel arra, ahogy a Háló (Sie) létrejött, más vezért nem tudok elképzelni" – nyilatkozta Miroslav Beblavý. Az alelnöki posztok elosztásáról még nem döntöttek. 

A pártot viszonylag karcsú végrehajtó szervként az elnökség irányítja majd, amely legfeljebb kilenc tagú lehet, az alelnökök száma pedig nem lesz több négynél.

"Úgy határoztunk, hogy kissé másféle úton haladunk majd, mint a többi párt. Évente akarunk közgyűlést összehívni, ami azt jelenti, hogy ez esetben kevésbé lesz szükség valamilyen nagy pártszervre. Tehát nekünk az elnökség és a közgyűlés között nem lesz majd további szervünk, ami például a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) vagy a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS esetében a tanács. A közgyűlés küldöttei évente egyszer fogadhatják majd el a párt kulcsfontosságú határozatait“ – vázolta a terveket Beblavý.

A Háló választó közgyűlése, amely a pártvezetőség összetételéről dönthet, kétévente ülésezik majd. Beblavý leszögezte: ha majd úgy érzik, hogy az éppen érvényes játékszabályok változásra szorulnak, akkor szükség szerint azok módosítását bármikor javasolhatják majd a közgyűlésnek.

A Háló már beindította az új tagok felvételének folyamatát. Nagy érdeklődés mutatkozik az új párt iránt. Július 3-a óta a Háló belépési nyilatkozatát 700 érdeklődő töltötte ki, vélhetően még több százan kérik majd bebocsátásukat.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.