2012. március 28., 15:02

Poèiatek közlekedési, Richter munkaügyi miniszter lesz

POZSONY. Robert Fico, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke, jövendő miniszterelnök újabb kormánytagokat nevezett meg. Megerősítette, hogy Ján Poèiatek volt pénzügyminiszter lesz a közlekedési tárca vezetője.

Fico ma kifejtette: legfontosabb operációs program a közlekedésé, itt a legnagyobb a pénzforgalom. "Eldöntöttük, hogy a közlekedési minisztériumon belül létrehozunk egy koordinációs szervet, amelynek az élére olyan embert jelölünk, akinek minden kompetenciája és képessége megvan az uniós alapokból származó összegek lehívásának felgyorsítására” – mondta Poèiatek kinevezésével összefüggésben Robert Fico.

Mint kiderült, megvan a megállapodás munkaügyi miniszter személyéről is. Ezt a posztot Ján Richter, a Smer eddigi irodavezetője töltheti be. „A munkaügyi minisztérium fontos tárca pártunk számára. Olyan embernek kell az élén állnia, aki nemcsak irányítani tudja a folyamatokat, hanem szociális érzékkel is rendelkezik” – jelentette ki Fico hangsúlyozva, hogy a munkaügyi minisztérium élére olyan embert képzelt el, aki közel áll a párt belső köreihez, hiszen éppen e tárcán keresztül formálódik a párt elsőbbsége. „Ebben a pillanatban kijelenthetem, hogy Richter úr tűnik a legmegfelelőbb jelöltnek a posztra. A végleges döntést pártunk pénteki elnökségi ülésén hozzuk meg” – fűzte hozzá.

Richter újságírók előtt megerősítette, elfogadja a felkérést. Ha a párt is rábólint a jelölésére, államtitkárnak maga mellé Braòo Ondrušt, a Smer korábbi parlamenti képviselőjét választaná. Robert Fico korábban már megerősítette Robert Kaliòák jelölését a belügyminiszteri, Marek Maïarièét a kulturális, Peter Kažimírét a pénzügyi, Dušan Èaplovièot az oktatási, Miroslav Lajèákot a  külügyi, Zuzana Zvolenskát az egészségügyi tárca élére.

Lucia Žitòanská igazságügyi minisztert valószínűleg Tomáš Borec, az Ügyvédi Kamara vezetője váltja fel. A környezetvédelmi miniszter poszt várományosa Peter Žiga.

Már csak néhány poszt betöltése kérdéses. Még nem erősítették meg Martin Glváè jelölését a védelmi, Stanislav Becík jelölését a földművelési és Ján Valko jelölését a gazdasági miniszter posztjára. Robert Fico péntekig az összes jelölést lezárja. Új kormánya névsorát hétfőn szeretné ismertetni a köztársasági elnökkel.  

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.