2012. november 8., 11:39

Poèiatek és Fige¾ egymásra mutogat – Ki miatt omlott össze a híd?

POZSONY. Ján Poèiatek jelenlegi és Ján Fige¾ volt közlekedési miniszter egymást hibáztatja a kiskerényi autópályahíd múlt pénteki összeomlása miatt.

A Kiskerény (Kurimany) közelében található autópályahíd múlt pénteki összeomlásának egyik lehetséges oka az volt, hogy a kivitelező a legolcsóbb megoldást választotta. Legalábbis erre utal a közlekedési minisztérium állásfoglalása.

„Az egyik feltevés az, hogy a betongyűrűk jelentették az olcsóbb megoldást. Az a gyanúnk, hogy a kivitelező eredetileg más, drágább megoldást alkalmazott volna" – jelentette ki Martin Kóòa, a közlekedési tárca szóvivője. Hozzátette: azzal a gondolattal is eljátszottak, hogy az olcsóbb megoldást a kivetelező azért választotta, mert  Ján Fige¾ volt közlekedési miniszter az olcsó autópályák építése mellett tört lándzsát. Véleménye szerint lehetséges, hogy a kivitelezők olyan eljárásokat kerestek, amelyek a minőség és az építkezés biztonságának rovására mentek, hogy az építés költségét leszorítsák. „Ha valakit politikailag felelősségre kell vonni, akkor Fige¾ urat, mert az ő hivatali ideje alatt zajlott le a közbeszerzési eljárás és a kivitelező kiválasztása” – mondta az Aktuálne.sk portálnak a szóvivő.

A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) egyértelműen elutasítja a vádat. Matej Kováè, a párt szóvivője szerint az az ár, amelyen Ján Fige¾ idejében épültek Szlovákiában az autópályák, nem lehetett hatással a minőségükre és a biztonságra, mivel ez megfelel annak az árnak, amelyen Németországban vagy más európai országokban épülnek a hasonló utak.

A szóvivő emlékeztetett: a projekt világosan tartalmazta a biztonsági előírásokat, amelyeket a kivitelező a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) jóváhagyása nélkül nem változtathat meg. „Ezt Ján Poèiatek miniszter hétfőn szándékosan elhallgatta. Az információk, amelyek azonban fokozatosan nyilvánosságra kerülnek, és amelyekkel az illetékes személyek fordulnak hozzánk, azt mutatják, hogy a Poèiatek miniszter fennhatósága alá tartozó építési felügyelet, az NDS mondta fel a szolgálatot” – állítja Kováè. Az építési felügyelet hatáskörében áll bármikor leállítani az építkezést, ha megállapítja a biztonsági előírások megszegését – fűzte hozzá.

Kováè szerint a KDH úgy értesült, hogy a szerencsétlenség napján az illetékes munkafelügyelő nem jelent meg az építkezésen. „Értesüléseink szerint az építési felügyelet, vagyis az állami NDS nem volt jelen pénteken a betonozás megkezdésekor. Ha ez beigazolódik, akkor a közlekedési minisztérium alá tartozó állami cég komoly mulasztására derül fény” – mondta a szóvivő az Aktuálne.sk portálnak.

A négy emberéletet követelő tragikus esemény kivizsgálására a rendőrség egy különleges munkacsoportot hozott létre. Robert Kaliòák belügyminiszter az első komplex információkat december elejére ígéri.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.