Plavèan szerint a PISA-teszt nem a tudást tükrözi
Szlovákiában 2015 áprilisában 292 iskolában zajlott a tesztelés. Összesen 6350 tizenöt éves diákot teszteltek az alapiskolákban, a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban. A szlovák tanulók eredményei matematikából, olvasási és természettudományi ismeretekből jelentős mértékben alacsonyabbak voltak, mint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban a tanulók átlagos teljesítménye. „Minden hiányosság megmutatkozott, amelyek ezt a korcsoportot érintik az oktatás területén. Együtt készítjük elő a reformot, megpróbálunk valamit tenni az ügy érdekében. A jelentés nagyon jelentős ösztönzés, muszáj lesz foglalkoznunk vele, tennünk kell valamit” – mondta a miniszter.
Bár növekszik a természettudományi tantárgyak száma, a tárcavezető szerint valamit tenni kell a tanárok és diákok motiválása terén is. „A korábbi, 2012-es eredményekkel összehasonlítva a szlovák tanulók eredményeinek csökkenése nem volt markáns, de a nemzetközi eredményeket tekintve muszáj lesz valamit tenni az ügy érdekében” – jegyezte meg a miniszter.
¼ubomír Petrák, a parlament oktatásügyi bizottságának elnöke arra figyelmeztetett, hogy lassabban csökkennek az eredmények, mint az előző vizsgált időszakban, de gyorsabban, mint a z OECD-átlag. „Egyre jobban nyílik szét az olló, hatékony intézkedéseket kell elfogadnunk, különben a teljes folyamat kicsúszik a kezünkből. Csökken a tudás minden területen, jelentősen csökken azokban a régiókban, ahol kedvezőtlen szociális helyzetben élnek az emberek. Ez figyelmeztető jelzés. Olyan emberek csoportja ez, akik nem lesznek nevelhetőek, nem lehet majd alkalmazni őket, nem tudnak majd érvényesülni a valós életben, és valószínűleg szociális segélyből fognak élni” – figyelmeztetett Petrák.
Szerinte el kell gondolkozni, vajon nem jött-e el az ideje, hogy a pedagógusok értékelésének egyik összetevője ne a táblázat, hanem egy változó rész legyen, vagyis a teljesítményüket értékelnék. „Egész sor intézkedést készítünk elő, de kulcsfontosságú a tanító. Ott lesz az egyik jelentős eleme annak, hogyan fejlődik a szlovák oktatásügy szintje. A pedagógusbérek növelése egy eszköz az oktatásügy minőségi szintjének növelésére” – véli Petrák.
Veronika Remišová (O¼aNO-NOVA), a bizottság alelnöke szerint intő jel, hogy az eredmények leginkább a veszélyeztetett csoportokban romlottak. „Úgy tűnik, ezzel a ténnyel nem teszünk semmit. Nem találtam semmilyen konkrét intézkedéseket ezen veszélyeztetett csoport számára“ – mondta.
A bizottság tudomásul vette Plavèan tájékoztatását a PISA 2015 eredményeiről. A szlovák tanulók a természettudományi tantárgyakban 461 pontos szintet értek el, az OECD-átlag 493 pont volt. A matematikai ismeretek terén a hazai diákok 475 pontot értek el, az OECD-átlag 490 pont volt. Az olvasási ismereteket tekintve 453 pontot értek el, az OECD-átlag 493 pont volt.
A PISA-felmérést 2000-től kezdve hároméves ciklusokban végzik. Szlovákia OECD-tagországként először 2003-ban vett részt a felmérésben. Az utolsó ciklus leginkább figyelt területe a természettudományi ismeretek voltak.
