2016. április 6., 08:24

Petko: tízmilliók hiányoznak az egészségügyből

POZSONY. Ismételten hatalmas hiányokra figyelmeztetnek a kis és közepes kórházak, amelyek szerint idén 95 millió eurós hiánnyal kell megküzdenie az egészségügynek, aminek oka a növekvő bérkiadásokban keresendő. A Szlovákiai Kórházak Szövetségében tömörülő kórházaknak az említett összegből 27 millió euróra van szükségük – közölte a szövetség elnöke, Marián Petko.
201604051720100.MP_2.jpg

„Annak érdekében, hogy az ágazatban viszonylagos nyugalom uralkodjék, be legyen biztosítva az eddigieknek megfelelő egészségügyi ellátás és elfogadhassák az elengedhetetlen intézkedéseket, most az a legfontosabb, hogy a rendszerből hiányzó forrásokat pótolják” – mondta Marián Petko, a Szlovákiai Kórházak Szövetségének (ANS) elnöke.

A forráshiányokra Petko már tavaly is felhívta a figyelmet, amikor is például bizonyos osztályok bezárásának lehetőségét vetítette előre. A szövetségbe tömörülő több mint 70 kórháznak az egészségügyi alkalmazottak idei béremelése, valamint a minimálbérek emelkedése miatt van szüksége az említett többletforrásra.

Az ANS április végéig áll szerződésben a magán egészségbiztosítókkal, míg az állami kézben lévő Általános Egészségbiztosítóval (VšZP) szeptember végéig szól a kontraktusa. Petko figyelmeztetett, hogy ennek következtében májustól akár 10 százalékkal csökkenthetik a kifizetéseket a magán egészségbiztosítók, ami egyben azt jelentené, hogy a kórházaknál visszaesnének a tavaly decemberi finanszírozási szintre.

Petko az elektronikus egészségügyi rendszer, az ún. e-Health, valamint a diagnóziscsoportokon alapuló fizetési rendszer, az ún. DRG-rendszer befejezésének fontosságára is figyelmeztetett, rámutatva, hogy az Európai Unió (EU) tagállamai közül Szlovákia az egyedüli ország, amely azt még nem vezette be. Az ANS ezért a Munkáltatói Szervezetek és Társulások Szövetségével (AZZZ) egyetemben azért fog küzdeni, hogy bevezetésük a kormányprogramba is bekerüljön. Ugyanakkor bírálattal illette a DRG-rendszer tervezett működési elvét. Az ANS-nek ugyanis nem tetszik annak a mód, amely szerint meghatározzák az alapdíjat.

Megosztás