Percek alatt készített hamis bankjegyet egy diák

A felhasznált papírt sajtóértesülések szerint az interneten keresztül, a világ másik végéről rendelte. Ha bűnössége bizonyítást nyer, akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.
A fiatal pénzhamisítót a húsvéti ünnepeket megelőzően egy ekecsi fogadós szemfülességének köszönhetően sikerült kézre keríteni. A fiatalember ugyanis egy hamis 50 eurós bankjeggyel akart fizetni egy doboz gyufáért. Bár a fogadósnak gyanús volt a bankó, csak azt követően észlelte a hamis és az eredeti bankjegy közötti különbséget, hogy a vásárlónak már kiadta a kasszából a visszajárót.
„Kézbe vette, s már első pillantásra feltűnt neki, hogy hiányzik a bankjegyről az egyik védjegy, s a címlet sarkai rosszul lettek levágva. Erre kerékpárra pattant, hogy felkeresse a fiatalembert“ – közölte Mária Linkešová, nagyszombati kerületi rendőrszóvivő. A fogadós a helyi élelmiszerüzletben érte utol a diákot, aki ott újabb kísérletet tett volna a csalásra. Végül azonban nem járt sikerrel, s a kiérkező rendőrök elvezették.
Előbb négy darab, a fiatalember által aznap használt hamis 50 eurós bankjegyet gyűjtöttek be. Az általa bérelt lakásban a rendőrség további 500 hamis bankóra bukkant, amelyeket önként leadott. „Felmerült annak gyanúja, hogy a fiatalember legkevesebb 25 ezer euró értékben gyártott hamis címleteket“ – mondta Linkešová. A rendőrség lefoglalta a számítógépét és a fénymásolóját. A lakásban kábítószert, zömében marihuánát is találtak.
„A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetésének gyanúja ügyében még tart a szakértői vizsgálat. Egyelőre még nem emeltek ellene vádat“ – tette hozzá a másik rendőrségi szóvivő, Martina Kredatusová, aki azt is közölte, hogy tekintve, hogy felnőtt korú diákról van szó, akire már nem vonatkozik az iskolakötelezettség, a rendőrség nem köteles tájékoztatni az iskolát a vádemelésről.
A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) előzetes szakértői vizsgálata alapján a négy darab 50 eurós bankjegynek 3-as minősítési fokozata van, azaz sikerült hamisítványról van szó, amely több védjegyet is tartalmaz, amelyeket a diák utólagosan, kézzel helyezet el rajtuk. A többi bankót is vizsgálatnak vetik alá. A jegybank a hamis bankjegyek összesen 5 veszélyességi (minőségi) kategóriáját különbözteti meg, miközben az 1-es minősítéssel a rendkívül veszélyes, az 5-ös minősítéssel pedig a sikertelen hamisítványokat illeti.
Szlovákiában a leggyakrabban a 3-as kategóriába tartozó, s a kereskedelmi forgalomban jelentősebb számban előforduló bankókkal próbálkoznak a hamisítók. A nemzeti bank információi szerint 2015-ben ezek az 50 és 20 eurós címletek voltak, ám 2014-ben az 500 eurósokkal próbálkoztak a leggyakrabban. A hamis bankjegyek zömét forgalomba kerülésüket követően bevonták.