2015. június 17., 12:53

Pellegrini felújítja a Paška által eltörölt parlamenti nyílt napot

POZSONY. Idén ismét kinyitja a nagyközönség előtt kapuit a parlament. Tavaly azért maradt el a nyílt nap, mert azt Pavol Paška akkori házelnök takarékossági okokra hivatkozva eltörölte. Utódja, Peter Pellegrini azonban feléleszti a hagyományt.
Peter Pellegrini úgy véli, a parlamentnek nyitva kell állnia a nyilvánosság előtt. A nyílt nap hagyományosan szeptember elsejére, azaz a Szlovák Köztársaság Alkotmányának napjára esett.

„A parlamentnek és a pozsonyi várnak nyitva kell állnia a nyilvánosság előtt. A várdombnak élettel telinek kell lennie” – mondta a házelnök annak kapcsán, hogy miért újította fel a nyílt napot.

A kísérőprogramokat jelenleg készítik elő. A tervek szerint a képviselőkkel történő találkozókon kívül a látogatókra kultúrműsor is vár majd, de az is lehetséges, hogy ismét sor kerül a várbeli kerékpáros versenyre is, amelyen a múltban Peter Sagan, valamint Peter és Pavol Hochschorner is részt vett.

Az általában nagy népszerűségnek örvendő nyílt napon a látogatók bemehetnek a parlamenti frakciók klubhelyiségeibe, szétnézhetnek a nagy ülésteremben, ahol bármely képviselő vagy akár a házelnök helyére is beülhetnek. Az érdeklődők a képviselőkkel közvetlenül azokon a helyszíneken beszélgethetnek el, ahol törvényeket fogadnak el.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.