Pamplonai bikafuttatás - Négy embert ökleltek fel a bikák
PAMPLONA. Négy embert ökleltek fel bikák pénteken, a San Fermín-fesztivál részét képező pamplonai futtatás hatodik napján.
A vasárnap kezdődött fieszta futtatásain az elmúlt napokban ugyan történtek kisebb balesetek, de először fordult elő, hogy többeket is felökleltek a bikák, és ez pánikot okozott az észak-spanyolországi városka utcáin összegyűlt tömegben.
A spanyol város védőszentjének tiszteletére 1591 óta évente megrendezett kilencnapos fiesta egyik fő attrakciója a reggelenkénti bikafuttatás, amelynek során férfiak százai teszik próbára bátorságukat azzal, hogy az arénába hajtott állatok elott végigszaladnak Pamplona utcáin-
Egy felöklelt fiatal férfit az állat mintegy 30 másodpercig taszigált szarvával a földön, mire egy másik futó megpróbálta elrángatni farkánál fogva az állatot. Segítőinek sikerült az áldozatot elvonszolni az állat elől. Javier Sesma, a navarrai kórház orvosa közölte, hogy a bikák négy személyt sebesítettek meg pénteken, hárman pedig másféle sérülésekkel kerültek kórházba.
A hagyományos San Fermín-ünnep a múlt szombaton kezdődött. Kilenc napon át minden reggel nyolc órakor kiengednek hat, erre a célra tenyésztett bikát. A bátor futóknak a macskaköves, szűk utcákon csaknem 850 métert kell megtenniük az aréna felé hajtott, több mint 600 kilogramm súlyú bikák előtt. A cél, hogy a résztvevők a lehető legközelebb kerüljenek a bikákhoz anélkül, hogy megsérülnének.
Egy-egy menet hozzávetőleg négy percig tart, és 2000-3500 futó kísérti meg a sorsot. Évente rendszerint több száz sérülést számlálnak, többségük nem öklelésből ered, csupán három százalékuk súlyos. 1911 óta 15 halottja volt a bikafuttatásnak, legutóbb 2009-ben halt meg egy 27 éves spanyol férfi.
Pamplonának évente 75 millió eurós bevétele származik az ünnepből. Az eseményt Ernest Hemingway Nobel-díjas író tette világhírűvé. Az író - San Fermín ünnepének nagy rajongója - 1923-ban járt először a bikafuttatáson, élményeiről előbb a Toronto Post című lap hasábjain, majd a Fiesta című 1926-os művében írt.

Forrás
MTI