2016. december 5., 10:54

Összeütközött két metró Budapesten, többen megsérültek

BUDAPEST. Összeütközött két metró a Pillangó utcánál hétfő reggel, tízen megsérültek - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) azt közölte, hogy kilenc embert kellett kórházba vinni a baleset helyszínéről. Az MTVA tudósítása szerint a balesetet nem kizárt, hogy emberi mulasztás okozta.
201612050856440.m01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Kisdi Máté elmondta, hogy a Déli pályaudvar felé vezető oldalon az egyik metró utolérte a másikat, és hátulról "belekoccant". Mindkét jármű szállított utasokat. A balesetben tízen sérültek meg.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán azt közölte, hogy baleset miatt nem jár a 2-es metró az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között, az érintett szakaszon pótlóbuszok viszik az utasokat.

Kisdi Máté a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az Origónak azt mondta, a tűzoltók jelentős erővel érkeztek a helyszínre, segítettek az utasoknak leszállni a sérült szerelvényekről. A két szerelvény kisebb mértékben sérült meg mint mondta, az ütközéstől "elgörbültek az alkatrészek".

A baleset csúcsidőben történt, mindkét szerelvény tele volt utasokkal, akik az ütközéstől egymásnak estek. 

Két utas súlyosan megsérült

A balesetben tízen sérültek meg, két utas súlyosan megsérült. A balesetet emberi mulasztás is okozhatta, a megállót lezárták, az MTVA tudósítása szerint korábban is voltak gondok, ezért az automata vezérlésről kézi irányításra álltak át. A hátsó metró lökhárítója sérült meg, az erős fékezés miatt a földre eshettek az utasok, ez okozta a sérülésüket. Pótlóbuszok járnak az Örs vezér tere és a Stadionok között, lépésben haladnak az autók, nagy a dugó. A sérülteket a Honvédkórházba és az Országos Baleseti Intézetbe szállították.

Molnár Klaudia, az OMSZ koordinációs referense az M1 aktuális csatornán azt mondta, egy könnyebb sérültet a helyszínen elláttak, majd saját felelősségére távozott.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán azt közölte, hogy baleset miatt nem jár a 2-es metró az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között, az érintett szakaszon pótlóbuszok viszik az utasokat.

A helyszínelés és mentési munkálatok miatt a Kerepesi úton a Pillangó utcánál kifelé csak egy sáv járható - tették hozzá.

201612050856440.m01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás